2014. december 30., kedd

Az Élet új dimenziója…

Valahogy olyan gyorsan repülnek a napok.  Épphogy megérkeztem, máris tele vagyok élményekkel. Amiket a folyamatos nagyon hosszú ideig tartó áramszünetek miatt, csak nagyon lassan tudok gépre vinni.  Attól még rendületlenül gyűjtöm Nektek az infókat és, ugye magamnak is :).

Már ideutazásom során is egy mélységes nyugalom öntött el és öröm, hogy ennyi év után találkozhatom a családom nigériai tagjaival is. Végre a kitartó hit, a temérdek áldozat (minden téren), türelem s végül a visszavonhatatlan döntésem meghozta az eredményt.

Amikor kiléptem a gépből megütött a hamisíthatatlan afrikai párás meleg levegő és a vörösen izzó föld látványa. Ezúttal közelben hegyvonulatok is feltűntek.  Nagyon nem volt túlmisztifikálva a dolog, utasszállító busz stb. és hasonlók, intettek, hogy arra van a bejárat…ahh, okkay. Rögtön tudtam megérkeztem, a számomra már nem ismeretlen káoszba, de ekkor még nem is sejtettem mekkorába… Azért ne rohanjunk ennyire előre :).

Pár mosoly, hőtérkép és mivel adminisztráció naggggyon fontos, így hagytam a bevándorlási ügyintézőknek némi információt és persze autogrammot.  Ami jeleztem nekik egyszer még lehet, hogy sokat fog érni, ne hagyják veszni :D. Nem szedték szét a bőröndömet, itt is mindenhol kiemeltek és előre vettek, pedig nagyon türelmesen vártam afrikai társaimmal ellentétben. A turistákkal nagyon kedvesek (a hivatalos szervek), segítőkészek és kiemelt figyelmet szentelnek nekik. 

Ahogy kitettem a lában terminálból, szabályosan rajzottak a segítséget nyújtani kívánó lelkes jelentkezők, taxisofőrök, pénzváltók és a többiek. Azért egy valamit nem árt tudni az egyéb segítség mögött igen gyakran előfordul az extra zsebpénz, mint motiváció, szóval nem feltétlenül minden teljesen önzetlen. Mielőtt igénybe vesztek ilyen jellegű szolgáltatásokat, figyelmesen olvassátok el az apró betűs részt és az Általános Szerződési Feltételeket…soha nem lehet tudni ;-). 

(Még egy technikai jó tanács, ha US dollár mellett döntesz, mint némi készpénz, akkor nagyon figyelj arra, hogy 2009-nél régebbi bankjegyek ne legyenek a csomagban és lehetőleg azok is csak nagy címletekben. Ugyanis, ha ezek hibáddzanak, akkor ezeken váltásnál igen sokat bukhatunk…Jahh, hogy hitelkártyával tudok boltokban fizetni??… bízni lehet benne, az abszolút kiemelt helyeken, de…jobb, ha készpénzzel készülsz. Nekem háromból három helyen nem működött, ezért írom :). Ha pedig inkább azt a verziót választod, hogy itt veszel ki ATM-ból pénzt, akkor csak olyan helyen tedd, ami szemmel láthatóan jól őrzött (a bank épülete), mert az utcai automatákat könnyű hekkelni és ez egy nagyon drága tapasztalat lehet, tudom miről beszélek… )

Amikor Kairóban voltam, abban tudatban voltam, hogy ott éppen káosz uralkodik, de mint tudjuk, minden viszonyítás kérdése. Az abujai reptér környékén, majd az utakon tapasztalt káosz feltárta előttem, hogy ismét tévedtem….de ettől vagyunk emberek :).

Mielőtt tovább folytatnám az abujai, és további helyszínek kalandjait, megosztanék veletek egy-két technikai információt magáról Nigériáról. No, nem fogok nagyon elmélyülni, de azért csak a rend kedvéért, hogy tudjuk mivel állunk szemben.

Afrika egyik legdinamikusabban fejlődő országa egyben a legnépesebb is a maga 180 milliós lakosságával. A legsűrűbben lakott városa Lagos (20 millióval, aki látatlanul el tudja képzelni, hogy 2 Magyarországnyi ember él egy városban, az kérem szóljon nekem :)). Itt összpontosul az üzleti élet java, az óceáni kapcsolatának is köszönhetően. Ebből adódóan a káosz gyakorlatilag egy napra sem oszlik fel, egy reptér belváros transzfer, akár egy egész napot is igénybe vehet, csodálkozunk, hogy a nigériaiaknak ennyire sokat jelent az idő?? Az ország fővárosa hivatalosan Abuja, de csak 1991 dec. 12. óta, korábban Lagos volt. Ennek az áthelyezésnek az oka számos, de leginkább az, hogy Abuja az ország centrumában helyezkedik el, ennek köszönhetően jobban védhető, mint egy kikötő város. Két évszak van, az esős és száraz, most száraz időszak van.



Természeti kincsei is hatalmasok, például olajból nagyon nagy tartalékok lapulnak a föld mélyén. (1 liter benzin: 110 NGN = 154 HUF) Nos, igen..igen, jól érzitek még a nigériai Naira is erősebb a mi kis Forintunknál. Trópusi éghajlatának köszönhetően a déli részen gyakorlatilag mangótól, a narancson át a plantainig minden természetes közegében megterem. Innen látják el az ország északi részét is, ami lényegesen szárazabb, ahol más zöldségek és gyümölcsök leltek otthonukra.

Hivatalos nyelve az angol, de ezen belül több száz (hogy pontos legyek ma 510 élő) nyelvjárás változat is fellelhető. Így korántsem jelenti, hogy 2 nigériai megérti egymás minden szavát. Vallásában cca. a fele muszlim, a másik fele keresztény. Talán az ebből adódó véres összecsapásokról ti is hallhattatok már a hírekben, hogy a Boko Haram tevékenységét ne is említsük. Noha, ennek köszönhetően ma egyre kevesebben mernek félelmükben templomokba menni. Hiszen itt a legtöbb embert egy helyen a templomban találhatjuk meg Afrikában, a világ legnagyobb templomai (itt ne gondoljatok a nálunk hagyományos templom „formátumra”) is Nigériában találhatóak, a világon a legnagyobb 50.000 embert (!!!) képes befogadni ez Ogun Stateben található, ezt az ember mennyiséget el tudjátok képzelni Magyarországon?? Kizárt… (nem csak azért mert, annyira kis ország vagyunk.)

Katolikus templom Ewuban (falu Edo Stateben)

No, de ahol ennyi ember él, ott ez nem is olyan meglepő. Egyébként az ilyen aktivitásnak köszönhetően már a templomok (és minden pláza, banki és egyéb intézménynél) bejáratánál biztonsági emberek monitoroznak mindenkit és minden táskát belépés előtt, velem itt is sok esetben kivételt tettek.  Nekem képek készítését sem engedték, azért ettől függetlenül, - szerintem ismerhettek már annyira, hacsak az írásaimon keresztül is- készítettem pár képet ;-). Így is nagyon keveset csinálok, mert jómagam az élményekre és nem a kamerára összpontosítok, remélem elnézitek ezt nekem. Azért 1-2-őt mindig kattintok az illusztráció kedvéért.


Legközelebb rátérünk a „lényegre” az utcai mindennapokra tőlem megszokott chilis köntösben. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése