Napsütötte Botswana…

Mielőtt újra gasztronómiai kitérőt tennénk, utazzunk ismét, ezúttal Botswanába, vagy kevéssé ismeretesebb nevén Batswana (egyes számban motswana) az ország alapvetően az ott pásztorkodó népcsoport nevéről kapta (tswana) a nevét.  Ezúttal a megszokottól eltérően picit több részletet mutatok meg erről az országról, hogy miért? Mert megígértem egy ott élő embernek, hogy megmutatom a magyaroknak az ő hazáját, ezzel most beteljesítem neki tett ígéretemet.

Sokszor már-már lehetetlen szavakba és sorokba öntenem az érzéseket, átadni a lüktetését mind a szavannának, mind a városnak és úgy általában az itteni életnek. Azért igyekszem minden tőlem telhetőt a lelkemből átadni, újra megidézni azt, amit az adott élmények pillanatában éreztem (kisebb-nagyobb sikerrel).

Dél-Afrika számtalan élményt, varázslatot, látnivalót tartogat az ide látogatóknak, unatkozni nem lehet. Vauuu… élmények sorozata, ahol minden napra kijut az újdonságból, sokaknak talán a kelleténél is több :).

Én azonban nem nyughatok a fenekemen egy újabb kihívás elé állítottam magam (azért volt némi külső ráhatás is), mert ezúttal egyedül vágtam neki egy másik afrikai ország felfedezésének. Nem tudtam milyen is lesz Isten igazából odaát, pláne egy szál magamban, de nem számított. Valamivel több, mint egy hét alatt nem kis nehézségek árán sikerült megszerveznem az utazást és a szállást, igazából ez volt a „stresszesebbik” része, ezt követően csak bele kellett helyeznem magam az események sodrába, a helyi élet varázsába, ami tartogatott természetesen meglepetést, mint általában :).

A busztársasággal csak nagyon nehezen és körülményesen tudtam az online foglalásomat és fizetésemet érvényesíteni (aki gyorsan szeretné az utazás részét kipipálni, az mehet repülővel is :)). Ahol felkiáltójellel felhívták a figyelmemet, hogy a buszon a keresztény hitet népszerűsítik a filmvetítésekkel, uhhh…nem tudtam mi lesz ennek a vége, mert 6 óra azért mégiscsak 6 óra, de láss csodát, végül az utat csendes elmélyüléssel tettük meg és sehol egy film.

Maga az út mondhatjuk, hogy eseménytelenül zajlott. Csodálhattam a szavannát a vörösen izzó földet, ami szinte végig ragyogott, mintha mindenhol apró gyémánttal lenne felszórva az út. A táj teljesen más képet mutatott, mint Szváziföld felé megtett utam során. Marha farmok és végtelen szavanna, amíg a szem ellát. Nem voltak vályogházak, egy-egy település, amin keresztül haladtunk, nagyvárosban megszokott látképét nyújtották, csak kisebb méretben. 

A határátkelés élményét mi Európában szinte már teljesen el is feledtük. Szemmel láthatóan rajtam kívül mindenki jól ismeri a járást és a folyamatot, de két kedves mosoly és kérdés után már én is haladtam az árral és csináltam a kötelező procedúra lépéseit. Itt csak gyalogosan kivitelezhető a két ország közötti váltás, egy pecsét és mosoly búcsúzóul az egyik oldalon és egy köszöntésképpen a másikon, fél óra és máris egy újabb országban voltam.  Gaboronéba már csak sötétedés után érkeztünk. A buszról szinte le sem léptem, de egy taxis már „levadászott”, egy kis alkudozás, -lévén, hogy helyi fizetőeszköz nem volt nálam- és mehet a fuvar, irány a szállás. Ekkor jött az első „Isten hozott” ajándék, a szálláson kedvesen pislogtak rám majd közölték, hogy nincs a nevemen foglalás a rendszerükben és tele vannak…hmmm… nahh ez az érzés megfizethetetlen :). Én viszont nem tágítottam, ők pedig végül megkeresték a megoldást, egy a városközponttól távoli háznál helyeztek el éjszakára, majd másnap vissza kellett menjek, hogy megoldást találjunk.

A Botswana-i lobogó

Reggel a nyakamba vettem a várost, vasárnap reggel volt, vagyis mindenki sétált a templomba. Egy-egy templomnál magam is időztem kicsit, mert elvarázsolt a zene, hiába szerettem volna észrevétlen szemlélődni, ez mint tudjuk nekem azért nem éppen olyan egyszerű :). Visszatértem a recepcióra, hogy megoldást találjunk, de ott továbbra sem látták a foglalást, hiába forgatták az útlevelemet. Természetesen a főnök –akivel egyeztettem- vasárnap nem elérhető. Remek…akkor irány keressünk egy netkávézót…jahh, hogy  ahhoz helyi fizetőeszköz sem ártana, de vasárnap ugye pénzt sem tudok váltani, ATM…?? Sehol… Ha szeretnéd fejleszteni probléma megoldási képességedet, irány Afrika :D!  2 óra leforgása alatt végül mindent sikerült elintéznem, mert csodák márpedig igenis léteznek :)!

Afrikába jövetelem elején még furcsa volt, hogy állandóan tekintetek szegeződnek rám, de ma már mi sem természetesebb. Az úton sétálgatva odalépett hozzám egy fiatal lyányzó, hogy kezet fogjon velem és meginvitáljon hozzájuk a templomba. Nem kellett kétszer mondani, a véletlenekben pedig már hosszú évek óta nem hiszek. Tele volt a szívem hálával és immáron nyugalommal. A lehető legnagyobb természetességgel sétáltam bele a tömegbe, ahol először segíteni akartak, mert úgy gondolták bizonyára eltévedtem, de mondtam, hogy közétek és hozzátok jöttem, mert hívtatok, rám mosolygott és székkel kínált. Az áldás, amit lehívtak az énekléssel, leírhatatlan.

Ámulattal néztem, hogy az embereknek milyen erős hite van, minden nehézség és minden ellenére énekelnek és hálát adnak mindenért, ami megadatott és teszik ezt örömmel a szívükből. Minden sarkon van egy templom, némelyik csarnok nagyságú, amely tömegek befogadására alkalmas, de még így is rengeteg ember kint tud csak leülni, mert szabályosan „kifolyik a tömeg”, ritka látvány (otthon meg csak lézengenek az emberek). Az utcán, ahogy végigsétálsz egyre-másra kiszűrődő Gospel kórusok, énekkar és a tömeg keresztény énekei megtöltik az utcát is szeretettel. Én csak behunytam a szemem és magamba lélegeztem az érzést, feltöltődtem vele. (Bár ilyen lenne otthon is egy-egy istentisztelet, vagy mise, akkor talán többen élveznék és szívesen látogatnának el, mint egy olyanra, ami gyász szertartás érzetét kelti az emberben.)  Órák telnek el, míg azon kaptam magam, hogy hangosan élelmet követelt a gyomrom, így irány ismét a város, még mielőtt a boltok is bezárnak.

A három Dikgosi (vezér) Emlékműve 

Még ezen a napon megismerkedtem kenyai lakótársammal, akivel nagyon sokat beszélgettem, és végül kineveztem idegenvezetőmnek. Szeretetből végigvitt a városon, megmutatva minden arcát Gaborone-nak, elvitt egy történelmi emlékműhöz, ahol egy másik kedves  tswanai fiatal ember vezetett be Botswana történelmébe és adott nekem nyelvleckét. Nagyon lelkes tanítványnak bizonyultam, hiszen érdeklődésem Afrika iránt egyelőre kimeríthetetlen, vele is sokat beszélgettem. Azért ő is tudott nagyon nagy meglepetést okozni nekem, mikor elmondtam, hogy Magyarországról jöttem, mosolygott és annyit kérdezett, „ahonnan a focista Puskás is??”, 5 perc kellett, hogy magamhoz térjek, és akkor ennyi a magyar foci múltja és jelene összefoglalva :). Neki ígértem meg, hogy hírét viszem az országának, minek függetlensége 1966-ban elsőként megválasztott Sereste Khama elnökségével vette igazi kezdetét és azóta is töretlenül és elképesztő rohamban fejlődik.  Lobogójukban két elem tisztelete jelenik meg, felül az ég az eső kékje, alul a víz, mint éltető elem (a Kalahári-sivatag miatt nagyon komoly tisztelet övezi a vizet) fogja közre a középső fekete sávot (fehér szegéllyel), ami különböző emberek békés, harmonikus együttélését, együttműködést szimbolizálja.  Pénznemükkel a Pula-val is esőt, mint áldást hívják és idézik meg:” Let there be rain” in Setswana, „Légyen eső” Setswanában.

Címer

Számtalan érdekes információval látott el, ahogy én is őt a saját országomról. Elárulta, hogy Afrika mit is jelent: „place of the sun”, nekem magyarosan „a nap hazája”. Fel sem tűnt, hogy több mint egy órát beszélgettünk. Kenyai barátom is megköszönte, hogy ilyen nyitottsággal és őszinteséggel, bizalommal voltam az ő irányába is, nagyon jól esett neki (persze nekem is), mert ő maga nem ezt szokta tapasztalni a fehérektől. Ezen én persze meglepődtem, hiszen nekem ez a természetes, ez vagyok én. Nagy valószínűséggel ennek a közvetlen, de tiszteleten alapuló szeretetnek köszönhetően mégiscsak sikerült „elvegyülnöm” a tömegben és talán egy kicsit életre is kelteni a zászlajukban megjelenő harmónia jelképét.

Az igazság, hogy Botswanát mélyen a szívembe zártam, valahogy sokkal jobban megérintett, mint Dél-Afrika, nyitottabb, nyugodtabb, emberközelibb és nem mellesleg biztonságosabb is, nincs minden ház és lakópark erődítményként különböző védelmi rendszerrel feltunningolva a rossz közbiztonság miatt.

A "szigorúan" őrzött Brit Nagykövetség 

A Parlament épülete

Elsőként itt találtam turista információkat, leírásokat és olyan TÉRKÉPET (!!),ami legalább már a főbb utcaneveket tartalmazta, bár jellemzően az utcán azok nevét soha nem sikerült fellelnem :), sebaj ehhez már Dél-Afrika kellő bemelegítés volt :). Ezúttal készültem nyomtatott Google térképpel a városról, gondoltam, turistákhoz illően nagyon felkészülök. Azonban még így is számtalan azon nem szereplő utcán mentem végig, de kicsire nem adunk a nagy meg már nem számít ;). Az első fejvakargatás után már nem láttam értelmét a további kérdezősködésnek, úgyis meglelem, amit keresek, ha más nem a szívem odavisz, ahova mennem kell, ahogy mindig. 

Egy megfáradt és odakozmált turista :D

Az út előtt megnéztem az időjárás előrejelzést az utazásom idejére, ami végig záporokat és vihart mutatott, de én ebbe nem nyugodhattam bele. Mivel protekcióm van odafent :), jeleztem, hogy napsütést szeretnék. Nem hiába mondják, vigyázz mit kívánsz, mert valóra válik, nos így is lett. Eső sehol, csak szikrázó napsütés, azonban ennek is megvan böjtje. Ugyanis a nap végére belemerülve az élményekbe, kellemesen ropogósra sült a bőröm is, ami már többszöri leégés után zebra mintássá változott, a különböző trikó mintáknak köszönhetően, így már az zebrák közé és laza blazírtsággal mehetek, semmi kirívó különbség :D :D.

Egy ilyen ország után mit is érezhetne az ember, mint hálát. Egy újabb világ tárult fel, egy újabb hely, mely képes elvarázsolni és csendesen belopnia magát a szívekbe és ott maradni az idők végezetéig….:)

Néhány kép, amihez nem kellenek szavak:

Okavango-folyó

Okavango-delta

  

Még látjuk egymást Batswana….