Afrika érintése...

Ne mondjátok, hogy nem szólok előre! Ezen bejegyzésem kicsit más lesz…komolyabb. 
Sokan kérdeztek a lelki oldaláról ennek az útnak, hogy ott mélyen legbelül mi változott meg bennem?
Most teszek egy kísérletet ennek összefoglalására is. Fogalmam sincs mi fog kisülni belőle.  

Más kontinens, más világ, más kultúra mégis egy hely, mely segít emlékezni, újra átélni ősi emlékeidet itt és most. Egy személyes életút, mely lassan fedi fel magát, de az általa okozott változás, egy életre szól.  Történet egy emberről, aki szíve hívására Afrikába látogat, hogy válaszokat kapjon.  

Innen indulunk….

Egy nő vagyok, aki nem hétköznapi oldaláról nézi a hétköznapokat, aki szembe ment mindazzal, amit sokan ésszerűen rossz ötletnek tartottak. Eközben csak egy dologra figyeltem. A megérzéseimre. Ezért repültem 8.200 km-t egészen Dél-Afrikáig a nigériai férjemhez, nem törődve a rendszer látszólag komoly korlátaival és minden egyéb hátráltató tényezővel, amelyet megtapasztalhattunk eddigi utunkon. Hosszú, immáron 2,5 éves út ez köztünk. Sokszor erő feletti kihívásokkal és a végtelen türelem feladatával, amit két ember közti végtelen szeretetének ereje tölt fel és ad hitet újra meg újra. Utazni jó dolog, de önmagunk felé haladva sokszor megrázóbb élmény, mint egy turbulencia 12.000 láb magasan.

A férjem és én  :)

Az én történetem nem egyedi és nem is az egyetlen, de önnön lelki fejlődésem szempontjából természetesen a legkiemelkedőbb jelentőségű. Önmagam félelmein áttörve, beleszagolni egy teljesen más életbe. Fogalmam sincs mi vár rám majd odaát a szeretett férfi ölelésén túl. Talán túl vakmerőnek hathat a számodra. El kellett indulni egy olyan úton, ami távol volt mindenkitől, amit nem láthattam be, csak az első lépcsőt. Mintha letakart szemmel vezetnél, de valahogy az az érzés van a szívedben, amikor kell, megmutatja magát a híd, de ezt a világ másik végén várni, minden védőháló nélkül, „kicsit” -igen-, félelmetes is.  

Ezúttal a cselekvésé a főszerep. Az ösztönökre és megérzésekre támaszkodva kell kihoznom magamból a legtöbbet, mert itt másképp nincs esélye az embernek. Ha mindig, mindent a kezemben akarok tartani, eltervezni, kiszámolni, akkor ez az út kínszenvedéssé is válhat, mert hogy ezt csinálja az emberek többsége a saját életével is. Ezen emberi akarat visszahatását már érezhettem a klímaváltozás esetén is, mert a természet hat rám (ezért váltottam, ezen a területesen is). Ez egy fontos tanulsággá vált utam során:

Ha nem vagy hajlandó feladni az élet állandó kontrolálását, akkor nem marad időd élvezni az utat. 

Lássuk, mit éltem át emberként…

Az utcákat járva, sokszor volt az az érzésem, hogy különleges vagyok, mert nem tudtam észrevétlen maradni és ezt mindig éreztették velem (a szó pozitív értelmében), ez segített emlékezni belső fényemre. Állandó figyelemben volt részem, és nem csak azért mert volt merszem olyan helyekre is elmenni, ahová a fehérek többsége elővigyázatosságból nem teszi be a lábát sem. Sokkal inkább azért, mert elfeledkeztem arról, hogy milyen, amikor mindent elvárások és a korlátok szegélyeznek, amikor nem látsz különbséget ember és ember között, mert mindent és mindenkit isteni tökéletességében szemléled, alázatos, tiszteleten alapuló nyitott és befogadó szeretet bocsátasz ki magadból. Ez nem mindig sikerül, de minden csak gyakorlás kérdése. Itt nagyon jó gyakorló pálya van erre! Hidd el, érzik a különbséget. A visszacsatolás pedig részükről ösztönösen érezhető, ahogy én is állandó jelleggel megkaptam. Ami fontos tanulság, hogy ez a varázs és csillogás mindig is ott van bennünk, csak sokszor a végletekig elnyomva. Mikor lelkedet engeded virágba borulni, boldognak lenni és nem vagy rest megosztani önmagad másokkal, képes vagy megérinteni lelkeket és gyökeresen megváltoztatni életeket, sorsokat.

Erre egy rövidke történet szolgálnék megerősítésül: egy nap a "gettó" utcai „standjánál” mangót válogattunk, mikor megállt mellettem egy középkorú hölgy. Rám nézett és azt mondta, hogy „maga milyen gyönyörű” (nah, nem tudom van-e értelme ilyen helyzetre várnom Pest utcáin, de a remény hal meg utoljára :)). Mosollyal fogadtam kedvességét. Rögtön azt kérdezte, hogy a mellettem álló férfi a férjem? Mire azt válaszoltam, természetesen igen. Ez azonban ugye csak nekem volt az, őt meglepetésként érte. Ott állt pár percig mosollyal az arcán és elismerően nézett rám, végül gratulált nekünk merthogy az ő szemében, mi nagyon bátor dolgot tettünk. Egy ilyen apró helyzet után nem is tagadhatnád le, már a puszta jelenléteddel is hatni tudsz másokra, érzéseket változtathatsz meg bennük nem csak arra az egy pillanatra.

Otthon sokaknál minden a megfelelésről szól, mások akarata és tetszése irányítja az életüket, a mindennapjaikat. Én azt vettem észre, pusztán attól, hogy kilépsz abból, ami addig frusztrált és korlátozó volt, itt szinte automatikusan felszabadul, magától kitör a saját ketrecéből és életre kel, én legalábbis így éltem meg. Persze mindehhez idő kell, mert eleinte még furcsa lehet a nagy szabadság és hajlamosak vagyunk vissza-visszatérni a komfortzónához, ami mint tudjuk, csak látszólagos és sokszor inkább már diszkomfortos, de azt legalább már jól ismerjük, ugye…. 

Dél-Afrika, csodálatos ország, sokszor fogalma sincs az embernek, hogy elhagyta-e egyáltalán Európát, hiszen egy fejlett országról beszélünk (a rossz közbiztonság azonban már egyértelműen mutatja a különbséget). Gazdagsága nem csupán a gyémántokig terjed, hanem számtalan természeti látnivalót is magába ölel. Sokat látott és sokat vérzett ország ez is. Mindez a kapzsi nyugati világ nyughatatlan nyereségvágya miatt. Ezzel rengeteg fájdalmat és láthatatlan sérülést pecsételve a lelkekbe, ami még a mai napig érezteti a hatását. Ezért fontos, hogy az utcára lépve mi van a szívedben, mert ami ott van, az lesz a valóságod is! Ez itt valahogy többszörösen igaz. Valahogy erősebbek a kontrasztok, de ez lehetőséget ad a tanulásra, önmagadat illetően is. Ez az idézet nagyon jól összefoglalja, hogy mennyire fontos a belső hozzáállásod a világhoz:

„A világ nem más, mint visszahatás, visszatükröződés és visszhang. Bármit teszel, semmi más, csak az jön vissza hozzád. Ez az isteni törvény. Akik szeretetteljesek, mindenütt szeretetet fognak látni. Akik tele vannak gyűlölettel, mindenütt ellenséget látnak. Ezért a szeretet és gyűlölet nem kívülről jönnek. Belőled fakadnak.”(Sai Baba)

Nem először jöttem ide és nem is utoljára, de most adtam időt magamnak a tanulásra, az ismerkedésre. Turistaként jöttem, de többet kaptam, mint egy szimpla látványt egy másik ország nevezetességeiből. Ez várható volt, hiszen az érzés, hogy jönnöm kell nagyon erős volt! Éreztem feladat is vár rám és nem „csupán” a szeretett kedvesem. Elvarrni a szálakat, „gyógyítani” a lelkeket, szeretetet, tiszteletet mutatni életük, kultúrájuk iránt, tanulni tőlük a család fontosságáról és hozzáállásukról a világhoz.

Részemről tudatos döntés volt a helyiekkel való közelség megélése, mert érezni akartam őket, a szemükbe nézni és érezni…megtörtént…gazdagabbá tettek úgy, hogy nem vettünk el egymástól semmit. Észrevétlen voltak a segítségemre, amikor rávilágítottak a nyugati rendszer sokszor láthatatlan korlátaira önmagamban, mert nem csupán szemlélődője voltam a helyiek életének, hanem valamelyest részévé is váltam.

Amikor teljesen egyedül látogatsz el egy idegen országba, ahol senki nem tudja neved, ahol senkit sem ismersz, ahol előzetes terv nélkül történik veled minden, csak hagyod magad vezetni, képessé tud tenni arra, hogy eltávolodj régi önmagadtól és megleld saját mélységeidet és felfedezhesd rejtett képességeidet. Mikor fogadtál be valamit úgy az életedbe, hogy nem vártál és nem számítottál semmire azzal kapcsolatosan? Az ilyen helyzetek erősíteni tudják megérzéseidet, ha van merszed hallgatni rájuk. Én számtalanszor kerültem olyan helyzetbe, amikkel kapcsolatosan előzetes félelmeket és tiltó táblákat helyeztek belém mások. Nekem a megérzéseim azokban a helyzetekben állva mégsem súgtak semmi rosszat. Mivel akkor és ott egy száll magamban voltam, mérlegelhettem, mire is hallgatok….Az esetek döntő többségében a megérzésemet követtem, pedig azok szöges ellentétei voltak annak, amit állítólag abban a szituációban tennem kellett volna…Örülök, hogy a szívemre tettem a kezem….Hatalmas tanítások voltak ezek, amikért hálás vagyok…

Soha nem hallottam panaszkodni őket, sem az élet, sem a „rendszer” miatt (pedig sokkal több okuk lenne, mint nekünk, pedig itt nem fejletlen országról beszélünk). Sőt! Nem várják az államtól és mástól a segítséget, mert tudják te vagy életed hajóskapitánya, senki más. Sokan veszélyesnek tartották/tartják a nyitottságomat, de hiszek abban, ami „kint úgy bent, s mi lent úgy fent”, a szív szeretetet vetve, szeretetet szüretel, így ezt is tapasztaltam. Közel van hozzám Afrika, sőt egyre közelebb!

Hitük rendíthetetlen! Szívükben még ma is őrzik és ápolják ősi hagyományaikat, amelyekbe egyre többen is bepillantást nyerhetnek, mert ők kitárták karjukat. Azt hiszem ők azok, akik a megbocsátásról, a hit erejéről napokig beszélhetnének és motiválhatnának minket!

Sokan rossz tapasztalatokkal térnek innen vissza, mert előítéleteik és elvárásaik vannak. Turistának mennek oda, de folyton az otthoni megszokott dolgokat keresik, pedig ezért ki sem kellene mozdulni. Én viszont azzal térek haza, hogy még többet szeretnék megtudni róluk, még több helyre eljutni és másoknak is megmutatni azt a varázslatot, amiben nekem részem volt. A személyes küldetésem pedig ennél, még sokkal-sokkal több…;)

Itt az ideje, hogy mi is kitárjuk karunkat egy világra, mely képes megmutatni és felidézni bennünk, mekkora is az ereje az emberi összefogásnak és mekkora hatalma van a szeretet és a hit erejének!