Ne mondjátok, hogy nem szólok
előre! Ezen bejegyzésem kicsit más lesz…komolyabb.
Sokan kérdeztek a lelki oldaláról ennek az útnak, hogy ott mélyen legbelül mi változott meg bennem?
Most teszek egy kísérletet ennek összefoglalására is. Fogalmam sincs mi fog kisülni belőle.
Sokan kérdeztek a lelki oldaláról ennek az útnak, hogy ott mélyen legbelül mi változott meg bennem?
Most teszek egy kísérletet ennek összefoglalására is. Fogalmam sincs mi fog kisülni belőle.
Más kontinens, más világ, más
kultúra mégis egy hely, mely segít emlékezni, újra átélni ősi emlékeidet itt és
most. Egy személyes életút, mely lassan fedi fel magát, de az általa okozott
változás, egy életre szól. Történet egy
emberről, aki szíve hívására Afrikába látogat, hogy válaszokat kapjon.
Innen indulunk….
Egy nő vagyok, aki nem hétköznapi
oldaláról nézi a hétköznapokat, aki szembe ment mindazzal, amit sokan ésszerűen
rossz ötletnek tartottak. Eközben csak egy dologra figyeltem. A megérzéseimre. Ezért repültem 8.200 km-t egészen Dél-Afrikáig a nigériai férjemhez, nem
törődve a rendszer látszólag komoly korlátaival és minden egyéb hátráltató
tényezővel, amelyet megtapasztalhattunk eddigi utunkon. Hosszú, immáron 2,5 éves
út ez köztünk. Sokszor erő feletti kihívásokkal és a végtelen
türelem feladatával, amit két ember közti végtelen szeretetének ereje tölt fel
és ad hitet újra meg újra. Utazni jó dolog, de önmagunk felé haladva sokszor
megrázóbb élmény, mint egy turbulencia 12.000 láb magasan.
A férjem és én :) |
Ezúttal a cselekvésé a főszerep. Az ösztönökre és megérzésekre támaszkodva kell kihoznom magamból a legtöbbet,
mert itt másképp nincs esélye az embernek. Ha mindig, mindent a kezemben akarok tartani, eltervezni, kiszámolni, akkor ez az út kínszenvedéssé is válhat, mert
hogy ezt csinálja az emberek többsége a saját életével is. Ezen emberi akarat
visszahatását már érezhettem a klímaváltozás esetén is, mert a természet hat rám (ezért váltottam, ezen a területesen is). Ez egy fontos tanulsággá vált utam során:
Ha nem vagy hajlandó feladni az élet állandó kontrolálását, akkor nem
marad időd élvezni az utat.
Lássuk, mit éltem át emberként…
Az utcákat járva, sokszor volt az az érzésem,
hogy különleges vagyok, mert nem tudtam észrevétlen maradni és ezt mindig
éreztették velem (a szó pozitív értelmében), ez segített emlékezni belső fényemre.
Állandó figyelemben volt részem, és nem csak azért mert volt merszem olyan
helyekre is elmenni, ahová a fehérek többsége elővigyázatosságból nem teszi be a lábát sem. Sokkal
inkább azért, mert elfeledkeztem arról, hogy milyen, amikor mindent elvárások
és a korlátok szegélyeznek, amikor nem látsz különbséget ember és ember között,
mert mindent és mindenkit isteni tökéletességében szemléled, alázatos, tiszteleten alapuló nyitott és befogadó szeretet bocsátasz ki magadból. Ez nem
mindig sikerül, de minden csak gyakorlás kérdése. Itt nagyon jó gyakorló pálya
van erre! Hidd el, érzik a különbséget. A visszacsatolás pedig részükről
ösztönösen érezhető, ahogy én is állandó jelleggel megkaptam. Ami fontos
tanulság, hogy ez a varázs és csillogás mindig is ott van bennünk, csak sokszor
a végletekig elnyomva. Mikor lelkedet engeded virágba borulni, boldognak lenni
és nem vagy rest megosztani önmagad másokkal, képes vagy megérinteni lelkeket
és gyökeresen megváltoztatni életeket, sorsokat.
Erre egy rövidke történet szolgálnék
megerősítésül: egy nap a "gettó" utcai „standjánál” mangót válogattunk, mikor
megállt mellettem egy középkorú hölgy. Rám nézett és azt mondta, hogy „maga
milyen gyönyörű” (nah, nem tudom van-e értelme ilyen helyzetre várnom Pest
utcáin, de a remény hal meg utoljára :)). Mosollyal fogadtam kedvességét. Rögtön azt kérdezte, hogy a mellettem álló férfi a férjem? Mire azt
válaszoltam, természetesen igen. Ez azonban ugye csak nekem volt az, őt
meglepetésként érte. Ott állt pár percig mosollyal az arcán és elismerően
nézett rám, végül gratulált nekünk merthogy az ő szemében, mi nagyon bátor
dolgot tettünk. Egy ilyen apró helyzet után nem is tagadhatnád le, már a
puszta jelenléteddel is hatni tudsz másokra, érzéseket változtathatsz meg
bennük nem csak arra az egy pillanatra.
Otthon sokaknál minden a
megfelelésről szól, mások akarata és tetszése irányítja az életüket, a
mindennapjaikat. Én azt vettem észre, pusztán attól, hogy kilépsz abból, ami
addig frusztrált és korlátozó volt, itt szinte automatikusan felszabadul,
magától kitör a saját ketrecéből és életre kel, én legalábbis így éltem meg.
Persze mindehhez idő kell, mert eleinte még furcsa lehet a nagy szabadság és
hajlamosak vagyunk vissza-visszatérni a komfortzónához, ami mint tudjuk, csak
látszólagos és sokszor inkább már diszkomfortos, de azt legalább már jól
ismerjük, ugye….
Dél-Afrika, csodálatos ország,
sokszor fogalma sincs az embernek, hogy elhagyta-e egyáltalán Európát, hiszen
egy fejlett országról beszélünk (a rossz közbiztonság azonban már egyértelműen
mutatja a különbséget). Gazdagsága nem csupán a gyémántokig terjed, hanem számtalan természeti látnivalót is magába ölel. Sokat látott és sokat vérzett
ország ez is. Mindez a kapzsi nyugati világ nyughatatlan nyereségvágya miatt.
Ezzel rengeteg fájdalmat és láthatatlan sérülést pecsételve a lelkekbe, ami még
a mai napig érezteti a hatását. Ezért fontos, hogy az utcára lépve mi van a
szívedben, mert ami ott van, az lesz a valóságod is! Ez itt valahogy többszörösen
igaz. Valahogy erősebbek a kontrasztok, de ez lehetőséget ad a tanulásra,
önmagadat illetően is. Ez az idézet nagyon jól összefoglalja, hogy mennyire fontos
a belső hozzáállásod a világhoz:
„A világ nem más, mint visszahatás, visszatükröződés és
visszhang. Bármit teszel, semmi más, csak az jön vissza hozzád. Ez az isteni
törvény. Akik szeretetteljesek, mindenütt szeretetet fognak látni. Akik tele
vannak gyűlölettel, mindenütt ellenséget látnak. Ezért a szeretet és gyűlölet
nem kívülről jönnek. Belőled fakadnak.”(Sai Baba)
Nem először jöttem ide és nem is utoljára, de
most adtam időt magamnak a tanulásra, az ismerkedésre. Turistaként jöttem, de
többet kaptam, mint egy szimpla látványt egy másik ország nevezetességeiből. Ez
várható volt, hiszen az érzés, hogy jönnöm kell nagyon erős volt! Éreztem
feladat is vár rám és nem „csupán” a szeretett kedvesem. Elvarrni a szálakat, „gyógyítani”
a lelkeket, szeretetet, tiszteletet mutatni életük, kultúrájuk iránt, tanulni
tőlük a család fontosságáról és hozzáállásukról a világhoz.
Részemről tudatos döntés volt a
helyiekkel való közelség megélése, mert érezni akartam őket, a szemükbe nézni
és érezni…megtörtént…gazdagabbá tettek úgy, hogy nem vettünk el egymástól
semmit. Észrevétlen voltak a segítségemre, amikor rávilágítottak a
nyugati rendszer sokszor láthatatlan korlátaira önmagamban, mert nem csupán
szemlélődője voltam a helyiek életének, hanem valamelyest részévé is váltam.
Amikor teljesen egyedül látogatsz
el egy idegen országba, ahol senki nem tudja neved, ahol senkit sem ismersz,
ahol előzetes terv nélkül történik veled minden, csak hagyod magad vezetni,
képessé tud tenni arra, hogy eltávolodj régi önmagadtól és megleld saját
mélységeidet és felfedezhesd rejtett képességeidet. Mikor fogadtál be
valamit úgy az életedbe, hogy nem vártál és nem számítottál semmire azzal
kapcsolatosan? Az ilyen helyzetek erősíteni tudják megérzéseidet, ha van
merszed hallgatni rájuk. Én számtalanszor kerültem olyan helyzetbe, amikkel
kapcsolatosan előzetes félelmeket és tiltó táblákat helyeztek belém mások. Nekem a megérzéseim azokban a helyzetekben állva mégsem súgtak semmi rosszat. Mivel
akkor és ott egy száll magamban voltam, mérlegelhettem, mire is hallgatok….Az
esetek döntő többségében a megérzésemet követtem, pedig azok szöges ellentétei
voltak annak, amit állítólag abban a szituációban tennem kellett volna…Örülök, hogy a
szívemre tettem a kezem….Hatalmas tanítások voltak ezek, amikért hálás vagyok…
Soha nem hallottam panaszkodni őket, sem az
élet, sem a „rendszer” miatt (pedig sokkal több okuk lenne, mint nekünk, pedig
itt nem fejletlen országról beszélünk). Sőt! Nem várják az államtól és mástól a
segítséget, mert tudják te vagy életed hajóskapitánya, senki más. Sokan
veszélyesnek tartották/tartják a nyitottságomat, de hiszek abban, ami „kint úgy
bent, s mi lent úgy fent”, a szív szeretetet vetve, szeretetet szüretel, így ezt
is tapasztaltam. Közel van hozzám Afrika, sőt egyre közelebb!
Hitük rendíthetetlen! Szívükben
még ma is őrzik és ápolják ősi hagyományaikat, amelyekbe egyre többen is
bepillantást nyerhetnek, mert ők kitárták karjukat. Azt hiszem ők azok, akik a megbocsátásról, a hit erejéről napokig beszélhetnének és motiválhatnának
minket!
Sokan rossz tapasztalatokkal térnek innen
vissza, mert előítéleteik és elvárásaik vannak. Turistának mennek oda, de
folyton az otthoni megszokott dolgokat keresik, pedig ezért ki sem kellene
mozdulni. Én viszont azzal térek haza, hogy még többet szeretnék megtudni
róluk, még több helyre eljutni és másoknak is megmutatni azt a varázslatot,
amiben nekem részem volt. A személyes küldetésem pedig ennél, még sokkal-sokkal
több…;)
Itt az ideje, hogy mi is kitárjuk
karunkat egy világra, mely képes megmutatni és felidézni bennünk, mekkora is az
ereje az emberi összefogásnak és mekkora hatalma van a szeretet és a hit
erejének!