Az Élet új dimenziója…

Valahogy olyan gyorsan repülnek a napok.  Épphogy megérkeztem, máris tele vagyok élményekkel. Amiket a folyamatos nagyon hosszú ideig tartó áramszünetek miatt, csak nagyon lassan tudok gépre vinni.  Attól még rendületlenül gyűjtöm Nektek az infókat és, ugye magamnak is :).

Már ideutazásom során is egy mélységes nyugalom öntött el és öröm, hogy ennyi év után találkozhatom a családom nigériai tagjaival is. Végre a kitartó hit, a temérdek áldozat (minden téren), türelem s végül a visszavonhatatlan döntésem meghozta az eredményt.

Amikor kiléptem a gépből megütött a hamisíthatatlan afrikai párás meleg levegő és a vörösen izzó föld látványa. Ezúttal közelben hegyvonulatok is feltűntek.  Nagyon nem volt túlmisztifikálva a dolog, utasszállító busz stb. és hasonlók, intettek, hogy arra van a bejárat…ahh, okkay. Rögtön tudtam megérkeztem, a számomra már nem ismeretlen káoszba, de ekkor még nem is sejtettem mekkorába… Azért ne rohanjunk ennyire előre :).

Pár mosoly, hőtérkép és mivel adminisztráció naggggyon fontos, így hagytam a bevándorlási ügyintézőknek némi információt és persze autogrammot.  Ami jeleztem nekik egyszer még lehet, hogy sokat fog érni, ne hagyják veszni :D. Nem szedték szét a bőröndömet, itt is mindenhol kiemeltek és előre vettek, pedig nagyon türelmesen vártam afrikai társaimmal ellentétben. A turistákkal nagyon kedvesek (a hivatalos szervek), segítőkészek és kiemelt figyelmet szentelnek nekik. 

Ahogy kitettem a lában terminálból, szabályosan rajzottak a segítséget nyújtani kívánó lelkes jelentkezők, taxisofőrök, pénzváltók és a többiek. Azért egy valamit nem árt tudni az egyéb segítség mögött igen gyakran előfordul az extra zsebpénz, mint motiváció, szóval nem feltétlenül minden teljesen önzetlen. Mielőtt igénybe vesztek ilyen jellegű szolgáltatásokat, figyelmesen olvassátok el az apró betűs részt és az Általános Szerződési Feltételeket…soha nem lehet tudni ;-). 

(Még egy technikai jó tanács, ha US dollár mellett döntesz, mint némi készpénz, akkor nagyon figyelj arra, hogy 2009-nél régebbi bankjegyek ne legyenek a csomagban és lehetőleg azok is csak nagy címletekben. Ugyanis, ha ezek hibáddzanak, akkor ezeken váltásnál igen sokat bukhatunk…Jahh, hogy hitelkártyával tudok boltokban fizetni??… bízni lehet benne, az abszolút kiemelt helyeken, de…jobb, ha készpénzzel készülsz. Nekem háromból három helyen nem működött, ezért írom :). Ha pedig inkább azt a verziót választod, hogy itt veszel ki ATM-ból pénzt, akkor csak olyan helyen tedd, ami szemmel láthatóan jól őrzött (a bank épülete), mert az utcai automatákat könnyű hekkelni és ez egy nagyon drága tapasztalat lehet, tudom miről beszélek… )

Amikor Kairóban voltam, abban tudatban voltam, hogy ott éppen káosz uralkodik, de mint tudjuk, minden viszonyítás kérdése. Az abujai reptér környékén, majd az utakon tapasztalt káosz feltárta előttem, hogy ismét tévedtem….de ettől vagyunk emberek :).

Mielőtt tovább folytatnám az abujai, és további helyszínek kalandjait, megosztanék veletek egy-két technikai információt magáról Nigériáról. No, nem fogok nagyon elmélyülni, de azért csak a rend kedvéért, hogy tudjuk mivel állunk szemben.

Afrika egyik legdinamikusabban fejlődő országa egyben a legnépesebb is a maga 180 milliós lakosságával. A legsűrűbben lakott városa Lagos (20 millióval, aki látatlanul el tudja képzelni, hogy 2 Magyarországnyi ember él egy városban, az kérem szóljon nekem :)). Itt összpontosul az üzleti élet java, az óceáni kapcsolatának is köszönhetően. Ebből adódóan a káosz gyakorlatilag egy napra sem oszlik fel, egy reptér belváros transzfer, akár egy egész napot is igénybe vehet, csodálkozunk, hogy a nigériaiaknak ennyire sokat jelent az idő?? Az ország fővárosa hivatalosan Abuja, de csak 1991 dec. 12. óta, korábban Lagos volt. Ennek az áthelyezésnek az oka számos, de leginkább az, hogy Abuja az ország centrumában helyezkedik el, ennek köszönhetően jobban védhető, mint egy kikötő város. Két évszak van, az esős és száraz, most száraz időszak van.

Természeti kincsei is hatalmasok, például olajból nagyon nagy tartalékok lapulnak a föld mélyén. (1 liter benzin: 110 NGN = 154 HUF) Nos, igen..igen, jól érzitek még a nigériai Naira is erősebb a mi kis Forintunknál. Trópusi éghajlatának köszönhetően a déli részen gyakorlatilag mangótól, a narancson át a plantainig minden természetes közegében megterem. Innen látják el az ország északi részét is, ami lényegesen szárazabb, ahol más zöldségek és gyümölcsök leltek otthonukra.

Hivatalos nyelve az angol, de ezen belül több száz (hogy pontos legyek ma 510 élő) nyelvjárás változat is fellelhető. Így korántsem jelenti, hogy 2 nigériai megérti egymás minden szavát. Vallásában cca. a fele muszlim, a másik fele keresztény. Talán az ebből adódó véres összecsapásokról ti is hallhattatok már a hírekben, hogy a Boko Haram tevékenységét ne is említsük. Noha, ennek köszönhetően ma egyre kevesebben mernek félelmükben templomokba menni. Hiszen itt a legtöbb embert egy helyen a templomban találhatjuk meg Afrikában, a világ legnagyobb templomai (itt ne gondoljatok a nálunk hagyományos templom „formátumra”) is Nigériában találhatóak, a világon a legnagyobb 50.000 embert (!!!) képes befogadni ez Ogun Stateben található, ezt az ember mennyiséget el tudjátok képzelni Magyarországon?? Kizárt… (nem csak azért mert, annyira kis ország vagyunk.)

Katolikus templom Ewuban (falu Edo Stateben)

No, de ahol ennyi ember él, ott ez nem is olyan meglepő. Egyébként az ilyen aktivitásnak köszönhetően már a templomok (és minden pláza, banki és egyéb intézménynél) bejáratánál biztonsági emberek monitoroznak mindenkit és minden táskát belépés előtt, velem itt is sok esetben kivételt tettek.  Nekem képek készítését sem engedték, azért ettől függetlenül, - szerintem ismerhettek már annyira, hacsak az írásaimon keresztül is- készítettem pár képet ;-). Így is nagyon keveset csinálok, mert jómagam az élményekre és nem a kamerára összpontosítok, remélem elnézitek ezt nekem. Azért 1-2-őt mindig kattintok az illusztráció kedvéért.

Legközelebb rátérünk a „lényegre” az utcai mindennapokra tőlem megszokott chilis köntösben. :) 

Felhők felett az ég...

Temérdek kérést, kérdést kaptam, hogy mikor folytatódik már a naplóm. Örömmel jelentem, hogy MOST :)!!

Tudom eltelt pár hónap az utolsó bejelentkezésem óta. Ez az időszak rengeteg munkával és egyfajta élet(újra)tervezéssel járt. Ezúttal utazásomat jobban elő kellett készítenem. Hiszen Nigériába nem utazhattam vízum nélkül, aminek persze feltételei vannak. Protekcióm ugye ide sincs, így marad a lehengerlő magabiztosság, kedves mosoly és elszánt, mindent legyőző hit, amivel bevágtattam Budapesten a Nigériai Nagykövetségre. Egy rakatnyi pecsétes, szemet gyönyörködtető papírt vittem magammal :).  Egy hét múlva pedig ott virított az útlevelemben a gyönyörűséges bepecsételt vízum, amit a beadáskor begyűjtöttek tőlem. Mert győztes vagyok :). Jah,erre a Magyar Hatóságoknak minimum 15 nap, vagy 30 szükségeltetik…és az eközben tapasztalt megaláztatásról szót ne is ejtsünk most. Több szót ők itt most nem is érdemelnek… (Pedig tudnék mit mesélni) Lépjünk tovább…

Az utazás napja…

Temérdek munka után, valahogy mégis elérkezett az utazás napja.  Erre felkészülésképpen maradt összesen  2 órám….ez nem túl sok, de ezért is hálás vagyok :). Csak, hogy érezzétek, az indulás napjáig nem jutottam el a pénzváltásig sem, sebaj…maradt rá lehetőség az utazás reggelén is :). 12 körül kellet volna indulni a reptérre, de én 10h-kor jutottam el a bőröndjeimig , de ugye a remény hal meg utoljára… :D Ezzel azért szummázhatjuk, hogy olyan nagyon átgondolt, tudatos, szisztémás pakolásról nem beszélhetünk…ez van, ezzel élünk ami van , én ott leszek, minden más másodlagos :).

Az utolsó egy havi húzós időszak után igazán akkor vettem mély levegőt, amikor belesüppedtem a gép ülésébe és felszálltunk a magasba. Megnyugvással töltött el, hogy ismét mélyen szeretett kontinensem, jelen esetben második hazám felé vettem az irányt. Magam mögött hagyva a karácsonyi vásárlási lázában tobzódó várost és a fél év szabadság nélkül töltött időszak után elindulok egy újabb újjászületés és a családom felé.

Érkezés Kairóba….

Nem először visz az utam Kairón át a világ másik vége felé, de hogy pontos legyek tizedszer.  Eddig azonban „csak” pár óra önfeledt parfüm felhőben eltöltött „órácskát” kellett várakoznom a csatlakozásaimra. Ezúttal azonban több, mint 10 óra volt a várakozási idő…így magam mögött hagytam a terminált és élvezhettem az extra  kiérdemelt szolgáltatást egy szállodában. Ahogy ez nálam lenni szokott, volt benne némi fűszer, hiszen erről szólt az élet is. Meg egyébként is, akkor nem volna nagyon miről írnom :). Sodródtam most is az árral, nem akartam európaiként megoldani a dolgokat, hagytam, hogy a maga útján történjenek. Ez nem azt jelenti, hogy nem tettem egy próbát az érkezésemkor a pult másik oldalán ülő embernél, de mivel láttam, hogy nem egy nyelvet beszélünk minden próbálkozás ellenére, így hagytam a dolgot. A legfontosabbat értette és magához vette az útlevelemet…ha csak bólogat valaki minden kérdésedre (mert így illik) nyugodt lehetsz afelől, hogy keveset, vagy egyáltalán nem ért téged. Ne zavartasd magad, csak haladj az árral…No para… Az égi karmester tudja a dolgát, BÍZZ benne... ennyi a „titok”.

Nálam eddig is minden a helyére került valahogy…az oda vezető utat pedig hagyjuk kialakulni.  Úgy 40 percnyi bólogatás és láblógatás után, szólítottak innentől kezdve nagyjából annyi volt az infó, hogy odavisznek és visszahoznak, többi majd kialakul :). No, nem is kellett több ezek után rám csapták az ajtót és irány a szálloda. Voltam annyira naiv, hogy a dél-afrikai közlekedést erőszakosnak tartottam…nos, hivatalosan jelentem tévedtem…  Sokszor két kezem és két lában kevés volt ahhoz, hogy felvegyem az egyiptomi sofőr ritmusát és a túléléshez nem ártott egy ima sem :). Pláne, amikor érezhetően elhagyja a busz mind a 4 kereke az aszfaltot egy-egy fekvőrendőrön történő fékezés nélküli áthajtás után.  Laza 10 perces utunkat folyamatos reflektorozással és dudálással tettük meg, mintha sürgősségi vér érkezett volna az országba. Ez tényleg hatalmas megtiszteltetés, de azért mégis csak egy életem van :). Ezek a pillantok döbbentenek arra, hogy minden egyes perc az életből ajándék :). Megérkeztünk…Vettem egy újabb mély levegőt. Pillantok alatt Las Vegasban éreztem magam a „Le Passage” szálloda fényeit látván. Gyors mosoly és bejelentkezés irány vacsorázni…

(Azoknak elöljáróban, akik nem ismernének, nagyon szeretek jóízűeket enni, új dolgokat kipróbálni és magam is új ízekkel kísérletezni, így fogok veletek további recepteket is megosztani és ízében megidézni a konyhátokba ezt a varázslatos sokszínűséget, amit utjaim során magamba szívok.)

Le Passage éttereme 

Fogalmam sem volt, hol kezdjem az evést. Gyakorlatilag az összes szószt, krémet kipróbáltam, ami az utamba került a legegyszerűbb mousakától a jó Isten tudja milyen krémekig. Mivel angolul nem volt kiírva, így a sötétben tapogatóztam és mindent az ízlelőbimbóimra hagytam.  Egy fajta rizs, amit bahrainnak hívnak az én besorolásom szerint kapott 2 Michelin-csillagot :), egyszerűen zseniális volt. Akkor eldöntöttem, hogy ilyet én is szeretnék megtanulni készíteni, így nincs is más mint előre. Kihívattam a konyhából a séfet, aki először értetlenül nézett rám. Kértem árulja el a receptet, ahogyan ezt a riszt készíti. Mosolya miatt kapott tőlem még egy csillagot :). Végül ott nem kaptam meg tőle és kuktájától, amit akartam, de kezet fogtam velük és gratuláltam nekik.  Szemmel láthatóan nem értettek minden szót a gyönyörűen összerakott dicshimnuszomból, de nem baj boldogok és elégedettek voltak és ez számít, örömöt vinni mások életébe. Végezetül csak annyit kérdezett, hogy honnan jöttem. Válaszom után szummázta, hogy milyen kedves emberek a magyarok. Hm… Nem tudom érzitek-e, de szereztem nemzetközi szinten pár piros pontot a magyaroknak a sok negatív mellé… :)

Végül tettem egy ártatlan kísérlete az alvásra, de meg is csörrent közben a szállodai telefonos ébresztő, irány vissza a reptérre. Ez a visszaút az előző esti után sétagalopp volt, de hogy már reggel 6-kor ekkora káosz legyen a kairói reptéren, döbbenet. Nahhh, így kell bearanyozni már kora reggel az emberek napját, bár az én örömömet semmi sem ronthatta el. Minden sorból kiemeltek és előre vettek, csak mert megérdemlem ugye :)

Az enyhén zsúfolt reptér

Sikeresen visszagyűjtöttem a reggeli őrület közepén az útlevelemet. Dobtam pár kedves mosolyt és szót a segítségemre sietőknek. Hálát adtam ismét és újra…

Felkelt nap…irány Nigéria !  

Személyes útikönyvem Afrikáról

A következő hónapokban, igyekszem a Dél- Afrikai élményeimből, tapasztalataimból minél többet megosztani Veletek. Igyekszem európai mivoltomtól eltávolodva kicsit más tükröt tartva eme különleges ország elé betekintés nyerni olyan helyekre is, ahova turista buszok nem visznek el, amelyekről az útikönyvek nem tesznek említést. Nem ígérhetem, hogy maradéktalanul mindent meg tudok majd mutatni Neked, de annál biztosan színesebb kép lesz, mint amit eddig festett magáról, vagy festettek róla úgy általánosságban.  Bízom benne az itt olvasottak közt találsz magadnak olyan csemegét, mely neked is egy kis útravalóul szolgál akárhol is vagy, akárhova is mész. Netán még kedvet is kapsz arra, hogy magad is utánajárj mi igaz abból, amit itt összehordtam :)

Dél-Afrika feketén-fehéren...

Nagyon sokat gondolkoztam ezen bejegyzésen, de némaságom nem volt oktalan. Újabb megpróbáltatásokról, újabb megalázó hivatali útvesztőkről szóltak az utóbbi hónapok.  Már ismét magyar honban vagyok, de amit kint kaptam, átéltem az gyökeresen átírta életem folytatását, illetve hazám „jogállamiságáról” alkotott képét is. Azonban ismét bölcsebb, erősebb lettem, amely része lett azon tapasztalások sorozatának, melyekről már írtam is egy más megközelítésű szösszenetet kapcsán (Afrika érintése) most azonban nem ezen a vonalon haladunk tovább. Hitem minden történés ellenére is töretlen és szilárd. 
Maradt még bőven megosztandó élmény és történés a szívem tarsolyában, melyek közt vannak olyanok is szép számmal, melyekről jelenleg még okkal nem számolhatok be. Ahogy elérkezettnek érzem az időt, leírásra kerülnek azok is. A többi pedig szépen lassan, leírásra kerül.  

Most sem fogok cuki zebrákról, meg oroszlán parkokról írni, amiért az emberek zöme Afrikába látogat (hogy a vadászatokat ne is említsem), jah persze engem kivéve :). No, de így van ez jól. Az én indíttatásom teljesen más volt akkor és az elkövetkezőkben is az lesz. (Így lesznek még afrikai utaim más országokba is, szóval utazhattok még velem turista útvonalak, luxusszállodák árnyékában és helyette, persze csak ha akartok :))

Sokak szerint túl bátor és vakmerő vagyok, mert nem védőhálók között utazom és élek (értsd oltások és minden „kultúrált” társadalomban elvárt szokásokat mellőzve), „ellentétben” a legtöbb emberrel. Azért ha ez megnyugtat stoppolni nem stoppoltam kint, lévén, hogy nekem is csak egy életem van ebben a testben, amit szeretek ;).

Kizárólag Európaiak számára fenntartott pad.

Ezen országnak, (kontinensnek) van egy mélységesen szomorú vonulata is a temérdek kedvenc látogatható hely mellett. Még pedig, hogy rengeteg emberben mélyen él az apartheid fájdalmas karmának a nyoma. A rasszizmus kérdése most is komoly probléma csak esőkabátban álcázza magát. (Kishazánkban pedig a média profin épít további előítéleteket, félelmeket a színes bőrűekkel szemben a helyi emberekben.) Így ezen bejegyzésem picit ezen kérdés köré fog felépülni, de a téma terjedelme miatt most is csak a teljesség felületét érintjük/érinthetjük. Hiszen a totális mélység eme témának komoly érdekeket is sértene. Nekünk pedig nem feladatunk az ítélkezés (sem), csak a megértés, felismerés. Ez az egyetlen dolog, ami a kezünkben van. Másik pedig a szívünk, mely örök útjelzőnk lehet, ha van elég bátorságunk követni a megérzés útját és ezzel együtt eloldani a köteleket a biztonságosnak vélt parttól. Egyben ez a válaszom arra, hogy miért voltam annyira „bátor” és mertem szinte „pucér fenékkel” nekivágni egyedül idegen országoknak is, s tettem olyanokat, amit minden turistakönyv tilt.

Daniel Francois Malan

(Azoknak, akik nem találkoztak még az apartheid kifejezéssel. Jelentése: faji elkülönítés (szegregáció). Ezt nagyon komolyan vették, nem ehettek ott ahol a fehérek, utazhattak, amin a fehérek, csak és kizárólag útlevéllel és nyomos indokkal térhettek be a fehér lakta negyedekbe stb.) Az iskolákban is külön arra oktatatták a gyerekeiket, hogy a fekete emberek a sátán ivadékai.. A teljes faji alapon történő szegregáció fő tézisei, egy holland református lelkésztől (!!!) Daniel Farncois Malan erednek, akik (k), ennek szükségszerűségét teológialiag is megmagyarázta - s ezzel fegyvert csinálnia a Bibliából- noha nem ő lenne (volt) az egyetlen. Ő ekkor tájt már holland miniszterelnök volt.

Nem fogok nagyon elmélyedni a történelem bugyraiban, hiszen erre ott a közös barátunk, igen-igen a gugli. Számtalan véres harcot, küzdelmet és mészárlást (és ezt vehetitek szó szerint!!) megélt ország Dél-Afrika is, a többi afrikai országgal egyetemben, csak mind más-más mértékben, módon, szinte mind a „civilizált társadalmak” a kapzsiságának jegyében (és akkor most a vallásról ne is ejtsünk szót!).

Valahogy itt volt alkalmam testközelből látni azt, mire is képes igazán az emberi butaság, a fékezhetetlen gazdagodási vágyak egyes nemzetekben. Nem tudom, nincs információm arról, hogy az angol történelemben, hogyan említik és tanítják az angolok világszerte megvalósított gyarmatosításainak folyamtatát. Gyanítom fontos mérföldkő és „hőstettek” voltak az ország gazdasági életében stb.stb… 
Azt az apórcska tényt, azonban nem érdemes kihagyni, hogy a világon az elsők között hoztak létre koncentrációs tábort, amely eme nemzet (dicsfényét,hírnevét" tovább öregbíti (és nem mellesleg a kasszáját), ahol 26.000 főként fekete NŐK ÉS GYERMEKEK haltak meg!! Azért eme nemzet "díszpolgárai" között is voltak elismerésre méltóak, még ha nagy-nagyon-nagyon kevesen is. Tisztelet a kivételnek ugye...

Rasszizmus ide, vagy oda esőkabátban, kalappal vagy anélkül, de Dél-Afrikában (meg még nagyon sok országban) ma (is) fellelhető és testközelben érzékelhető jelenség, ha nem is aképpen, mint a régi időkben volt. Nagyon sok minden megváltozott Mandela 1994-es elnökké választása után a hosszú évtizedes apartheid némileg megfordult. Számtalan addig jó pozícióban (természetesen állami szinten is) lévő fehér veszítette el egyik napról a másikra a megélhetését és csúszott le a perfériára, feketék véve át a helyüket. Ebben nincs is semmi meglepő…

A témával már az odautazásom alakalmával közelebbi kapcsolatba kerülhettem, mert Nelson Mandela halála után egy héttel utaztam Joburgba', minden zárva, mindenhol az ő arcképe, gyertyák, virágok, boltok zárva, iskolákban tanítási szünet, stb. Mintha egy szívvel gyászolt volna mindenki, itthon sohasem éreztem még ilyet. A repülőn a 74 éves utastársam is csak a temetés kedvéért utazott Hollandiából, Dél-Afrikába. Komoly hatást gyakorolt rá korábbi személyes találkozásuk, így azt érezte le kell rónia kegyeletét, azzal hogy személyesen teszi ismét tiszteletét a temetésén. Majd ezt követően megnéztem a Long Walk to Freedom (Hosszú út a szabadságig) című filmet a kivételes ember életéről, már amikor láttam a könnyeimtől...Érdemes megnézni, biztos vagyok abban, hogy ezután sok mindent másképp fogtok látni.

Most egy picit elkanyarodok, hogy végül egy másik szálat is ehhez a témához kapcsoljak. Tavaly karácsonykor volt szerencsének a Dél-Afrikában élő magyarokkal együtt elfogyasztani egy ebédet, amolyan diétás, töltött káposztás, bejglis szerény fajtát :). Megismertem rengeteg fantasztikus, segítőkész embert is, akik már hosszú évtizedek óta kint élnek, úgy 30-40 éve.   Akkor még nem is sejtettem, hogy valójában milyen sokan is élnek ebben az országban és komoly kis szervezetként havi rendszerességgel összejönnek, csipegetnek igazi hazai ízeket:). A helyi olyan angolos gyors éttermi ételnek nem nevezhető valami után, ez komoly oázis volt számomra.  Azért zárójelben jegyzem meg, vannak jó éttermek is (állítólag :)), mert én azokat javarészt elkerültem, hiszen nem vágytam európai ízekre. Így vagy mi főztünk, vagy a helyi „talpon-fekvőben” kézzel lakmároztunk okrát, plantaint, babot, meg amit éppen aznap főztek :). No,de vissza a témánkhoz. Ezen az ebéden sokakkal beszélgettem. Volt közülük egy „hölgy”, aki, hogy finoman fogalmazzak némi indulatot gerjesztett bennem. Mivel érdekelt téma, azt kérdeztem tőlük, ők hogyan élték meg, tapasztalták és érezték a saját bőrükön ezt a nevezzük átalakulásnak, forrongásnak a folyamatát Dél-Afrikában?

Senki se születik úgy, hogy gyűlöl másokat a bőrszíne vagy a származása vagy vallása miatt. Az embernek  a gyűlöletet tanulnia kell, azonban ha képes a gyűlöletet elsajátítására, akkor meg lehet tanítani a szeretetre is, mert a szeretetet az emberi szív sokkal természetesebbnek érzi, mint az ellenkezőjét.

Erre egy asszony a következőt mondta nekem -magyarra váltva, hogy a mellettem ülő férjem ne értse meg, amit mond- a legnagyobb természetességgel, „hidegvérűséggel”:

 „Nem volt nekik elég, hogy pénzt és kenyeret adtunk.” (2013. decemberében egy „magyar") Ehhez nem is tudom, mit tehetnék hozzá??... A szívem hasadt meg félig és közben ökölbe szorult a kezem eme szavakat hallván.  Hosszasan elmerülhetnék ebben a témában, de nem fogom tenni, mint ahogy azt az álszent Európa államok többsége a mai napig mégis megteszi. Miközben természetesen mossa kezeit és paragrafusok közé bújva játssza el a „Mindenhatót” -hazánkat is beleértve-…Haladjunk tovább…mert nincsen vége, és merítsünk az élet példáiból egy merőkanállal, azért vigyázzunk a szálkákra s gerendákra, nehogy a torunkon akadjon.

Miért volt számomra ennyire érzékelhető a „másság”  a johannesburgi gettóban sétálva?? Igen, egyrészről arra "fehér hollókkal" egyáltalán nem találkoztam és jelenlétemet mégis kedves megrökönyödéssel nyugtázták a helyiek, ami az arcukra volt írva. Persze volt olyan is aki, szavakba öntötte velünk, mint vegyes párral szembeni csodálatát, ettől meg én jöttem zavarba, mert számomra minden úgy volt jó, ahogy volt. Természetességgel mosolyogtam és élveztem a pillanatot és azt ahol vagyok. Érdekes, hogy ezrekkel ellentétben a rendőröket kivéve –akik egyéb anyagi haszonszerzés céljából „kapcsoltak le”,persze ok nélkül- soha nem tapasztaltam negatív megkülönböztetést, atrocitást, hangsúlyozom SOHA. Pedig állítólag egy ilyen sétát túlélni is csoda Joburg’ utcáin…hmm…már régóta tudom, hogy az életem csodák sorozata, de szerintetek ez csak merő szerencse volna?? Tudjátok mit, legyen…Aki tudja, mit jelent teremteni valóságunkat, az magától tudni fogja, hogy miről karattyolok itt, aki pedig nem, azt nem is szeretném arról meggyőzni, hogy már pedig gondolataikkal teremtjük a végső valóságunkat, tapasztalatainkat.

"Yes, I do" - "Igen, akarom"....

Az jókora hazugság volna, ha azt mondanám, hogy sokszor nem lepődtem volna meg az emberi reakciókon. Azonban eme sokat megélt ország (és kontinens) szívében lévő seb még varros, sok helyütt pedig érthetően heges. A legmeghatározóbb „élményem” a megkülönböztetés elméletéből mégis egy 6 éves kisfiúhoz köthető. Születésnapomat Johannesburgban ünnepeltem a férjemmel, semmi felhajtás, csak mi ketten. Elmentünk egy szalonba, ahol biliárdoztunk és élveztük az együtt töltött pillanatokat, amikor odafut hozzám egy gyönyörű fekete kisfiú és megszólított:

-Kérdezhetek valamit?- szegezte nekem a kérdést.
-Természetesen. –válaszoltam mosolyogva.
-Ő a férjed??
-Természetesen, igen, miért??- kérdeztem vissza…
-Hogy lehet a Te férjed egy fekete férfi?
-Hmmm…miért ne lehetne??- válaszoltam elesetten…majd a kisfiú elrohan, szakítva félbe a válaszomat, de egyben meg is rökönyödtem egy pillanatra. Ekkor nem tudtam elbújtatni a reakciómat, meglepettségemet, melyet egy ártatlan gyermek, ártatlan kérdése vetett fel bennem. Ez most komoly???

Nem volt éles helyzet, nem volt benne semmi megalázó (nem úgy, mint amit a magyar hatóságoknál tapasztaltam/unk), de elgondolkoztam…és ma sem értem, hogyan juthattak/juthatnak idáig emberek, mi több nemzetek, ilyen ellentétek, oktalan felkorbácsolására, s közben nyugodtan térnek nyugovóra. Eme filozófikus kérdésre olyanok mint én, talán sosem lelnek válaszra, talán azért is mert itt az ideje annak, hogy a múlt múlttá legyen. Ítélet helyett a tettek mezejére és közelebb lépni, ahhoz, amivel szemben mesterségesen fenntartott távolságunkat csak a közelség megélése oldhatja fel. (Nem fogok senkit arra biztatni, hogy példámat, feltétlen bizalmamat maradéktalanul kövessék, amikor Afrikába utaznak, de arra igen, hogy merjenek bízni, és kísérletezni, legyenek bárhol széles e világon. Ezt érdemes kipróbálni mind saját életükkel kapcsolatban is.) 

Azonban jó tudni már egyre többen vagyunk s leszünk, kik eme sebek gyógyításán fáradoznak… Azt láttam és éreztem, ha valakikben hát bennük a megbocsátás ereje erősen munkálkodik…Minden tiszteletem az övék, kiket testvéreimként becsülök és szeretek.

Szeretett családom...hamarosan visszatérek :) 

Leány, nő és anya...

Egy újabb fontos téma, ami úgy érzem kikívánkozik és át „kell” adjak. Egy olyan érték, ami bőven ad gondolkozásra teret és lehetőséget. Légy leány, nő, anya, vagy akár már mindezek egyszerre :-) 

Fogadjátok ezt is sok szeretettel...

Már egy korábbi bejegyzésemben foglalkoztam a család kérdésével (Papa, mama, gyerekek), azonban akadnak még itt bőven megvilágítatlan sarkai ennek a varázslatos témának. Akkor kapcsoljuk fel a világítást, hogy betekinthessünk ide is. Noha nem totális mélységében, de jobban, mint eddig tettük. Egyet már most szeretnék leszögezni, az itt leírtak nem általánosíthatók minden afrikai országra, hiszen különböző törzsi és vallási szokások vannak szerte eme varázslatos kontinensen! Az eddigi saját szubjektív nigériai keresztény közösségi tapasztalataimra épülnek, egy csipetnyi Dél-Afrikaival fűszerezve. Igyekszem kordában tartani a cikázó gondolataimat, de nem ígérhetek semmi biztosat :-)!

Minden a természet, Te pedig része vagy a természetnek.  

Ami először furcsa volt számomra, hogy mindig „madam”-nak (rossz az, aki rosszra gondol ;-)) hívtak a „sister” mellett :), mert az utóbbi a testvérek között így szokás. Madam pedig azért lettem, mert ez a tiszteletük jele egy házas nő felé. Ugyanis, akinek bekötik a fejét, az belép eme szent kötelékbe. A neved „megszűnik”, hiszen nőiséged egy magasabb szintre emelkedik, ez egyfajta magázássá alakul és megbecsülésük jele. Koránt sem a tiszteletlenségé! Szóval nincs értelme megsértődni, hogy miért nem jegyzik meg a neved… Afrika egyes országaiban jellemzően megfordul a sorrend a család és a karrier között, ahogy ezt már korábban is írtam, természetesen a család javára. Persze vannak olyanok is, ahol eleve ismeretlen egy nő számára a szakmai életút fogalma, hiszen számos országban az analfabétizmus ma is komoly méretekben van jelen, de nem ez az egyedüli ok. (A legfejlettebb afrikai ország lakosságának közel 50%-át érinti ez a probléma!!)  

A házasság útján….

Sokszor a gyermekáldás is előbb érkezik, mint maga a házasság, ami jellemzően nem 30-on és 40-en túl történik meg, mint a karrier centrikus nyugaton. Ennek okát már korábban leírtam. Onnantól fogva, ahogy többtagúvá válik a család és most nem a poligámia miatt :D, akkor a férfi és női szerepek még inkább felerősödnek és nagyon fontos, hogy szinte soha nem cserélődnek fel!!!! A férfi szüntelen azon dolgozik, hogy a nő és gyermek teljes háborítatlanságban lehessenek. A nő szuverén döntése, hogy vállal munkát, vagy sem (persze sokhelyütt az anyagi helyzet ezt másképp alakíthatja). Elképesztően nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy amikor egy leány kiházasodik, addigra teljes mértékben képes legyen egy komplett család teljes értékű nőjeként működni, ez általában nagyjából egybe is esik a 18 éves korral, esetenként akár jóval hamarabb is. Hiszen gyakran már gyerekkorukban is aktívan kiveszik a szerepüket kisebb testvéreik neveléséből és a házi munkákból. Dél-Afrika erre sajnos rossz példa, mert az elrontásukon már erősen dolgozik a „civilizált” nyugati társadalom. Azt gondolom ennek taglalása is megér majd egy misét, de nem itt és nem most.  Így sem lesz rövid a bejegyzés.

Csak egy dolgot témába vágóan. Itt Afrika legdélebbi féltekén, van egy korhatár, ami előtt egy nőnek (legalább) az első gyermekének, szinte mindenáron életet kell adjon (az apával közösen, vagy csúnyán szólva egy ehhez szükséges donorral). Ez pedig a 25 éves kor. Én a „mindenáron”-nal nem igazán tudok azonosulni de ez most mellékes :-).

Az igazi NŐ…

African Queen

Álljunk is meg egy pillanatra, ha már itt tartunk, hogy NŐ, akkor ejtsünk néhány szót az afrikai „női ideálról” és királynőkről, vagyis az „African Queen”-ről. Nekem először furcsa volt, hogy így hív a férjem, gyakorlatilag kapcsolatunk elejétől fogva, azért viszonylag rövid idő alatt meg lehet szokni ;-). Ami már elsőre nagyon szimpatikus volt, hogy a nők (igazi nők, nem pedig divat micik a "szilikon völgyből"- Szilícium völgy nem rímelt volna ide :)!!) képesek határt húzni, a valóság és a hamis illúziókat keltő magazinok nem valódi címlap plasztik fotósbabái közé. Akik egyébként elválaszthatatlan barátok a fotósoppal. Vagyis nem akarnak olyanná válni és tökéletességet színlelni, ami jó eséllyel csak egy tökéletességet színlelő párkapcsolattá tudna „fejlődni”. Persze azért előfordulnak kivételek, mint mindenhol és mindenben, de általánosságban a férfiak sem az ilyen lyánykákat keresik gyermekeik anyjának. Helyesbítek az igazi Férfiak, nem a ruhaméret és a smink alapján választanak, szerintem… Tehát semmi éppen fél évig aktuális trendi amerikai diéta őrület és állandó kardio fitnesz, hogy valakinek és valaminek megfeleljenek. Ezáltal nem épülnek fel komoly önértékelési gátak a tökéletesség és hibátlanra szétgyúrt  test iránti vágyból, SŐT!! Tudják, hogy nem attól lesznek igazi nők, hogy kockás a hasuk és szálkás a combjuk, ami zárójelben jegyzem meg, egyébként a férfi minőség megélése és nem pedig nőié (ugye Ági :)??)!!! Az ilyenek kifejezetten hátrányosak lehetnek az afrikai férfiak szemében, mert nem test, hanem lélek centrikusak, ez alól az Európában élő társaik egy része már kivételt képezhetnek, de tisztelet a kivételnek! Összességében egyébként ez nem azt jelenti, hogy nem lehet jól kinézni, mert az a másik véglet lenne.  A természetességen van a hangsúly!

A telt, kerekded idomok a nőiesség jegyeit hordozzák magukban, ha széles a csípőd, az annak a jele, hogy jó „anyatípus” vagy. Ez régebben nálunk is így volt, csak nézd meg nagy festőink női modelljeit! Tehát, aki nagyobb felületen szép, az hamarabb kap megtisztelő figyelmet az afrikai férfiak szemében, hogy ez rossz, vagy jó döntsd el Te :)... Nem véletlenül mondják: csak egy igazi férfi képes felismerni az igazi nőt!! 

Huhhh, bocsánat elmerültem…vissza még egy rövidke gondolat erejéig a Földre.

Ismét Nigéria a helyszín. Érdekességképp itt a hazásságokra nem feltétlenül az állam adja áldását (ez koránt sem azt jelenti, hogy nincsen rá formális procedúra, csak nem kötelező így csinálni). Szerintük ez teljes mértékben a te döntésed, akaratod, érzésed szerint működik, ők ebbe nem szólnak bele, tiszteletben tartják, elfogadják, ahogy van. A te családod a te vállalásod, és ilyen alapon működik a válás is, ami viszont nagyon-nagyon ritka (ez egyébként Afrika szerte igaz). Ugyanis az emberi kapcsolatok és azok értékei még nem torzultak oly mértékben, mint a világ „civilizált”országaiban. Nem bíróság, meg szerződés rendelkezik eme szent kötelékről, mert mindenki tudja a maga batyuját.  Itt még él a holtomiglan-holtodiglan fogadalom és nem csupán szavakban, hanem a szívekben…

"Az első dolog, amire egy házasság egészségéhez szükség van, az maga a kapcsolat iránti tisztelet. Mint, ami a szellem irányításával jön létre.

A következő lépés, hogy elismerjük egymás lelkét, és nem csak pusztán, mint egy emberi lényt, hanem mint lelkek is, akik döntésük nyomán, a testüket is egységbe engedik. Ezt követően a két lelket összehozzák egy szertartáson keresztül." 

- Sobonfu Somé

Forrás: Ancestral Voices

Afrika érintése...

Ne mondjátok, hogy nem szólok előre! Ezen bejegyzésem kicsit más lesz…komolyabb. 
Sokan kérdeztek a lelki oldaláról ennek az útnak, hogy ott mélyen legbelül mi változott meg bennem?
Most teszek egy kísérletet ennek összefoglalására is. Fogalmam sincs mi fog kisülni belőle.  

Más kontinens, más világ, más kultúra mégis egy hely, mely segít emlékezni, újra átélni ősi emlékeidet itt és most. Egy személyes életút, mely lassan fedi fel magát, de az általa okozott változás, egy életre szól.  Történet egy emberről, aki szíve hívására Afrikába látogat, hogy válaszokat kapjon.  

Innen indulunk….

Egy nő vagyok, aki nem hétköznapi oldaláról nézi a hétköznapokat, aki szembe ment mindazzal, amit sokan ésszerűen rossz ötletnek tartottak. Eközben csak egy dologra figyeltem. A megérzéseimre. Ezért repültem 8.200 km-t egészen Dél-Afrikáig a nigériai férjemhez, nem törődve a rendszer látszólag komoly korlátaival és minden egyéb hátráltató tényezővel, amelyet megtapasztalhattunk eddigi utunkon. Hosszú, immáron 2,5 éves út ez köztünk. Sokszor erő feletti kihívásokkal és a végtelen türelem feladatával, amit két ember közti végtelen szeretetének ereje tölt fel és ad hitet újra meg újra. Utazni jó dolog, de önmagunk felé haladva sokszor megrázóbb élmény, mint egy turbulencia 12.000 láb magasan.

A férjem és én  :)

Az én történetem nem egyedi és nem is az egyetlen, de önnön lelki fejlődésem szempontjából természetesen a legkiemelkedőbb jelentőségű. Önmagam félelmein áttörve, beleszagolni egy teljesen más életbe. Fogalmam sincs mi vár rám majd odaát a szeretett férfi ölelésén túl. Talán túl vakmerőnek hathat a számodra. El kellett indulni egy olyan úton, ami távol volt mindenkitől, amit nem láthattam be, csak az első lépcsőt. Mintha letakart szemmel vezetnél, de valahogy az az érzés van a szívedben, amikor kell, megmutatja magát a híd, de ezt a világ másik végén várni, minden védőháló nélkül, „kicsit” -igen-, félelmetes is.  

Ezúttal a cselekvésé a főszerep. Az ösztönökre és megérzésekre támaszkodva kell kihoznom magamból a legtöbbet, mert itt másképp nincs esélye az embernek. Ha mindig, mindent a kezemben akarok tartani, eltervezni, kiszámolni, akkor ez az út kínszenvedéssé is válhat, mert hogy ezt csinálja az emberek többsége a saját életével is. Ezen emberi akarat visszahatását már érezhettem a klímaváltozás esetén is, mert a természet hat rám (ezért váltottam, ezen a területesen is). Ez egy fontos tanulsággá vált utam során:

Ha nem vagy hajlandó feladni az élet állandó kontrolálását, akkor nem marad időd élvezni az utat. 

Lássuk, mit éltem át emberként…

Az utcákat járva, sokszor volt az az érzésem, hogy különleges vagyok, mert nem tudtam észrevétlen maradni és ezt mindig éreztették velem (a szó pozitív értelmében), ez segített emlékezni belső fényemre. Állandó figyelemben volt részem, és nem csak azért mert volt merszem olyan helyekre is elmenni, ahová a fehérek többsége elővigyázatosságból nem teszi be a lábát sem. Sokkal inkább azért, mert elfeledkeztem arról, hogy milyen, amikor mindent elvárások és a korlátok szegélyeznek, amikor nem látsz különbséget ember és ember között, mert mindent és mindenkit isteni tökéletességében szemléled, alázatos, tiszteleten alapuló nyitott és befogadó szeretet bocsátasz ki magadból. Ez nem mindig sikerül, de minden csak gyakorlás kérdése. Itt nagyon jó gyakorló pálya van erre! Hidd el, érzik a különbséget. A visszacsatolás pedig részükről ösztönösen érezhető, ahogy én is állandó jelleggel megkaptam. Ami fontos tanulság, hogy ez a varázs és csillogás mindig is ott van bennünk, csak sokszor a végletekig elnyomva. Mikor lelkedet engeded virágba borulni, boldognak lenni és nem vagy rest megosztani önmagad másokkal, képes vagy megérinteni lelkeket és gyökeresen megváltoztatni életeket, sorsokat.

Erre egy rövidke történet szolgálnék megerősítésül: egy nap a "gettó" utcai „standjánál” mangót válogattunk, mikor megállt mellettem egy középkorú hölgy. Rám nézett és azt mondta, hogy „maga milyen gyönyörű” (nah, nem tudom van-e értelme ilyen helyzetre várnom Pest utcáin, de a remény hal meg utoljára :)). Mosollyal fogadtam kedvességét. Rögtön azt kérdezte, hogy a mellettem álló férfi a férjem? Mire azt válaszoltam, természetesen igen. Ez azonban ugye csak nekem volt az, őt meglepetésként érte. Ott állt pár percig mosollyal az arcán és elismerően nézett rám, végül gratulált nekünk merthogy az ő szemében, mi nagyon bátor dolgot tettünk. Egy ilyen apró helyzet után nem is tagadhatnád le, már a puszta jelenléteddel is hatni tudsz másokra, érzéseket változtathatsz meg bennük nem csak arra az egy pillanatra.

Otthon sokaknál minden a megfelelésről szól, mások akarata és tetszése irányítja az életüket, a mindennapjaikat. Én azt vettem észre, pusztán attól, hogy kilépsz abból, ami addig frusztrált és korlátozó volt, itt szinte automatikusan felszabadul, magától kitör a saját ketrecéből és életre kel, én legalábbis így éltem meg. Persze mindehhez idő kell, mert eleinte még furcsa lehet a nagy szabadság és hajlamosak vagyunk vissza-visszatérni a komfortzónához, ami mint tudjuk, csak látszólagos és sokszor inkább már diszkomfortos, de azt legalább már jól ismerjük, ugye…. 

Dél-Afrika, csodálatos ország, sokszor fogalma sincs az embernek, hogy elhagyta-e egyáltalán Európát, hiszen egy fejlett országról beszélünk (a rossz közbiztonság azonban már egyértelműen mutatja a különbséget). Gazdagsága nem csupán a gyémántokig terjed, hanem számtalan természeti látnivalót is magába ölel. Sokat látott és sokat vérzett ország ez is. Mindez a kapzsi nyugati világ nyughatatlan nyereségvágya miatt. Ezzel rengeteg fájdalmat és láthatatlan sérülést pecsételve a lelkekbe, ami még a mai napig érezteti a hatását. Ezért fontos, hogy az utcára lépve mi van a szívedben, mert ami ott van, az lesz a valóságod is! Ez itt valahogy többszörösen igaz. Valahogy erősebbek a kontrasztok, de ez lehetőséget ad a tanulásra, önmagadat illetően is. Ez az idézet nagyon jól összefoglalja, hogy mennyire fontos a belső hozzáállásod a világhoz:

„A világ nem más, mint visszahatás, visszatükröződés és visszhang. Bármit teszel, semmi más, csak az jön vissza hozzád. Ez az isteni törvény. Akik szeretetteljesek, mindenütt szeretetet fognak látni. Akik tele vannak gyűlölettel, mindenütt ellenséget látnak. Ezért a szeretet és gyűlölet nem kívülről jönnek. Belőled fakadnak.”(Sai Baba)

Nem először jöttem ide és nem is utoljára, de most adtam időt magamnak a tanulásra, az ismerkedésre. Turistaként jöttem, de többet kaptam, mint egy szimpla látványt egy másik ország nevezetességeiből. Ez várható volt, hiszen az érzés, hogy jönnöm kell nagyon erős volt! Éreztem feladat is vár rám és nem „csupán” a szeretett kedvesem. Elvarrni a szálakat, „gyógyítani” a lelkeket, szeretetet, tiszteletet mutatni életük, kultúrájuk iránt, tanulni tőlük a család fontosságáról és hozzáállásukról a világhoz.

Részemről tudatos döntés volt a helyiekkel való közelség megélése, mert érezni akartam őket, a szemükbe nézni és érezni…megtörtént…gazdagabbá tettek úgy, hogy nem vettünk el egymástól semmit. Észrevétlen voltak a segítségemre, amikor rávilágítottak a nyugati rendszer sokszor láthatatlan korlátaira önmagamban, mert nem csupán szemlélődője voltam a helyiek életének, hanem valamelyest részévé is váltam.

Amikor teljesen egyedül látogatsz el egy idegen országba, ahol senki nem tudja neved, ahol senkit sem ismersz, ahol előzetes terv nélkül történik veled minden, csak hagyod magad vezetni, képessé tud tenni arra, hogy eltávolodj régi önmagadtól és megleld saját mélységeidet és felfedezhesd rejtett képességeidet. Mikor fogadtál be valamit úgy az életedbe, hogy nem vártál és nem számítottál semmire azzal kapcsolatosan? Az ilyen helyzetek erősíteni tudják megérzéseidet, ha van merszed hallgatni rájuk. Én számtalanszor kerültem olyan helyzetbe, amikkel kapcsolatosan előzetes félelmeket és tiltó táblákat helyeztek belém mások. Nekem a megérzéseim azokban a helyzetekben állva mégsem súgtak semmi rosszat. Mivel akkor és ott egy száll magamban voltam, mérlegelhettem, mire is hallgatok….Az esetek döntő többségében a megérzésemet követtem, pedig azok szöges ellentétei voltak annak, amit állítólag abban a szituációban tennem kellett volna…Örülök, hogy a szívemre tettem a kezem….Hatalmas tanítások voltak ezek, amikért hálás vagyok…

Soha nem hallottam panaszkodni őket, sem az élet, sem a „rendszer” miatt (pedig sokkal több okuk lenne, mint nekünk, pedig itt nem fejletlen országról beszélünk). Sőt! Nem várják az államtól és mástól a segítséget, mert tudják te vagy életed hajóskapitánya, senki más. Sokan veszélyesnek tartották/tartják a nyitottságomat, de hiszek abban, ami „kint úgy bent, s mi lent úgy fent”, a szív szeretetet vetve, szeretetet szüretel, így ezt is tapasztaltam. Közel van hozzám Afrika, sőt egyre közelebb!

Hitük rendíthetetlen! Szívükben még ma is őrzik és ápolják ősi hagyományaikat, amelyekbe egyre többen is bepillantást nyerhetnek, mert ők kitárták karjukat. Azt hiszem ők azok, akik a megbocsátásról, a hit erejéről napokig beszélhetnének és motiválhatnának minket!

Sokan rossz tapasztalatokkal térnek innen vissza, mert előítéleteik és elvárásaik vannak. Turistának mennek oda, de folyton az otthoni megszokott dolgokat keresik, pedig ezért ki sem kellene mozdulni. Én viszont azzal térek haza, hogy még többet szeretnék megtudni róluk, még több helyre eljutni és másoknak is megmutatni azt a varázslatot, amiben nekem részem volt. A személyes küldetésem pedig ennél, még sokkal-sokkal több…;)

Itt az ideje, hogy mi is kitárjuk karunkat egy világra, mely képes megmutatni és felidézni bennünk, mekkora is az ereje az emberi összefogásnak és mekkora hatalma van a szeretet és a hit erejének!    

Napsütötte Botswana…

Mielőtt újra gasztronómiai kitérőt tennénk, utazzunk ismét, ezúttal Botswanába, vagy kevéssé ismeretesebb nevén Batswana (egyes számban motswana) az ország alapvetően az ott pásztorkodó népcsoport nevéről kapta (tswana) a nevét.  Ezúttal a megszokottól eltérően picit több részletet mutatok meg erről az országról, hogy miért? Mert megígértem egy ott élő embernek, hogy megmutatom a magyaroknak az ő hazáját, ezzel most beteljesítem neki tett ígéretemet.

Sokszor már-már lehetetlen szavakba és sorokba öntenem az érzéseket, átadni a lüktetését mind a szavannának, mind a városnak és úgy általában az itteni életnek. Azért igyekszem minden tőlem telhetőt a lelkemből átadni, újra megidézni azt, amit az adott élmények pillanatában éreztem (kisebb-nagyobb sikerrel).

Dél-Afrika számtalan élményt, varázslatot, látnivalót tartogat az ide látogatóknak, unatkozni nem lehet. Vauuu… élmények sorozata, ahol minden napra kijut az újdonságból, sokaknak talán a kelleténél is több :).

Én azonban nem nyughatok a fenekemen egy újabb kihívás elé állítottam magam (azért volt némi külső ráhatás is), mert ezúttal egyedül vágtam neki egy másik afrikai ország felfedezésének. Nem tudtam milyen is lesz Isten igazából odaát, pláne egy szál magamban, de nem számított. Valamivel több, mint egy hét alatt nem kis nehézségek árán sikerült megszerveznem az utazást és a szállást, igazából ez volt a „stresszesebbik” része, ezt követően csak bele kellett helyeznem magam az események sodrába, a helyi élet varázsába, ami tartogatott természetesen meglepetést, mint általában :).

A busztársasággal csak nagyon nehezen és körülményesen tudtam az online foglalásomat és fizetésemet érvényesíteni (aki gyorsan szeretné az utazás részét kipipálni, az mehet repülővel is :)). Ahol felkiáltójellel felhívták a figyelmemet, hogy a buszon a keresztény hitet népszerűsítik a filmvetítésekkel, uhhh…nem tudtam mi lesz ennek a vége, mert 6 óra azért mégiscsak 6 óra, de láss csodát, végül az utat csendes elmélyüléssel tettük meg és sehol egy film.

Maga az út mondhatjuk, hogy eseménytelenül zajlott. Csodálhattam a szavannát a vörösen izzó földet, ami szinte végig ragyogott, mintha mindenhol apró gyémánttal lenne felszórva az út. A táj teljesen más képet mutatott, mint Szváziföld felé megtett utam során. Marha farmok és végtelen szavanna, amíg a szem ellát. Nem voltak vályogházak, egy-egy település, amin keresztül haladtunk, nagyvárosban megszokott látképét nyújtották, csak kisebb méretben. 

A határátkelés élményét mi Európában szinte már teljesen el is feledtük. Szemmel láthatóan rajtam kívül mindenki jól ismeri a járást és a folyamatot, de két kedves mosoly és kérdés után már én is haladtam az árral és csináltam a kötelező procedúra lépéseit. Itt csak gyalogosan kivitelezhető a két ország közötti váltás, egy pecsét és mosoly búcsúzóul az egyik oldalon és egy köszöntésképpen a másikon, fél óra és máris egy újabb országban voltam.  Gaboronéba már csak sötétedés után érkeztünk. A buszról szinte le sem léptem, de egy taxis már „levadászott”, egy kis alkudozás, -lévén, hogy helyi fizetőeszköz nem volt nálam- és mehet a fuvar, irány a szállás. Ekkor jött az első „Isten hozott” ajándék, a szálláson kedvesen pislogtak rám majd közölték, hogy nincs a nevemen foglalás a rendszerükben és tele vannak…hmmm… nahh ez az érzés megfizethetetlen :). Én viszont nem tágítottam, ők pedig végül megkeresték a megoldást, egy a városközponttól távoli háznál helyeztek el éjszakára, majd másnap vissza kellett menjek, hogy megoldást találjunk.

A Botswana-i lobogó

Reggel a nyakamba vettem a várost, vasárnap reggel volt, vagyis mindenki sétált a templomba. Egy-egy templomnál magam is időztem kicsit, mert elvarázsolt a zene, hiába szerettem volna észrevétlen szemlélődni, ez mint tudjuk nekem azért nem éppen olyan egyszerű :). Visszatértem a recepcióra, hogy megoldást találjunk, de ott továbbra sem látták a foglalást, hiába forgatták az útlevelemet. Természetesen a főnök –akivel egyeztettem- vasárnap nem elérhető. Remek…akkor irány keressünk egy netkávézót…jahh, hogy  ahhoz helyi fizetőeszköz sem ártana, de vasárnap ugye pénzt sem tudok váltani, ATM…?? Sehol… Ha szeretnéd fejleszteni probléma megoldási képességedet, irány Afrika :D!  2 óra leforgása alatt végül mindent sikerült elintéznem, mert csodák márpedig igenis léteznek :)!

Afrikába jövetelem elején még furcsa volt, hogy állandóan tekintetek szegeződnek rám, de ma már mi sem természetesebb. Az úton sétálgatva odalépett hozzám egy fiatal lyányzó, hogy kezet fogjon velem és meginvitáljon hozzájuk a templomba. Nem kellett kétszer mondani, a véletlenekben pedig már hosszú évek óta nem hiszek. Tele volt a szívem hálával és immáron nyugalommal. A lehető legnagyobb természetességgel sétáltam bele a tömegbe, ahol először segíteni akartak, mert úgy gondolták bizonyára eltévedtem, de mondtam, hogy közétek és hozzátok jöttem, mert hívtatok, rám mosolygott és székkel kínált. Az áldás, amit lehívtak az énekléssel, leírhatatlan.

Ámulattal néztem, hogy az embereknek milyen erős hite van, minden nehézség és minden ellenére énekelnek és hálát adnak mindenért, ami megadatott és teszik ezt örömmel a szívükből. Minden sarkon van egy templom, némelyik csarnok nagyságú, amely tömegek befogadására alkalmas, de még így is rengeteg ember kint tud csak leülni, mert szabályosan „kifolyik a tömeg”, ritka látvány (otthon meg csak lézengenek az emberek). Az utcán, ahogy végigsétálsz egyre-másra kiszűrődő Gospel kórusok, énekkar és a tömeg keresztény énekei megtöltik az utcát is szeretettel. Én csak behunytam a szemem és magamba lélegeztem az érzést, feltöltődtem vele. (Bár ilyen lenne otthon is egy-egy istentisztelet, vagy mise, akkor talán többen élveznék és szívesen látogatnának el, mint egy olyanra, ami gyász szertartás érzetét kelti az emberben.)  Órák telnek el, míg azon kaptam magam, hogy hangosan élelmet követelt a gyomrom, így irány ismét a város, még mielőtt a boltok is bezárnak.

A három Dikgosi (vezér) Emlékműve 

Még ezen a napon megismerkedtem kenyai lakótársammal, akivel nagyon sokat beszélgettem, és végül kineveztem idegenvezetőmnek. Szeretetből végigvitt a városon, megmutatva minden arcát Gaborone-nak, elvitt egy történelmi emlékműhöz, ahol egy másik kedves  tswanai fiatal ember vezetett be Botswana történelmébe és adott nekem nyelvleckét. Nagyon lelkes tanítványnak bizonyultam, hiszen érdeklődésem Afrika iránt egyelőre kimeríthetetlen, vele is sokat beszélgettem. Azért ő is tudott nagyon nagy meglepetést okozni nekem, mikor elmondtam, hogy Magyarországról jöttem, mosolygott és annyit kérdezett, „ahonnan a focista Puskás is??”, 5 perc kellett, hogy magamhoz térjek, és akkor ennyi a magyar foci múltja és jelene összefoglalva :). Neki ígértem meg, hogy hírét viszem az országának, minek függetlensége 1966-ban elsőként megválasztott Sereste Khama elnökségével vette igazi kezdetét és azóta is töretlenül és elképesztő rohamban fejlődik.  Lobogójukban két elem tisztelete jelenik meg, felül az ég az eső kékje, alul a víz, mint éltető elem (a Kalahári-sivatag miatt nagyon komoly tisztelet övezi a vizet) fogja közre a középső fekete sávot (fehér szegéllyel), ami különböző emberek békés, harmonikus együttélését, együttműködést szimbolizálja.  Pénznemükkel a Pula-val is esőt, mint áldást hívják és idézik meg:” Let there be rain” in Setswana, „Légyen eső” Setswanában.

Címer

Számtalan érdekes információval látott el, ahogy én is őt a saját országomról. Elárulta, hogy Afrika mit is jelent: „place of the sun”, nekem magyarosan „a nap hazája”. Fel sem tűnt, hogy több mint egy órát beszélgettünk. Kenyai barátom is megköszönte, hogy ilyen nyitottsággal és őszinteséggel, bizalommal voltam az ő irányába is, nagyon jól esett neki (persze nekem is), mert ő maga nem ezt szokta tapasztalni a fehérektől. Ezen én persze meglepődtem, hiszen nekem ez a természetes, ez vagyok én. Nagy valószínűséggel ennek a közvetlen, de tiszteleten alapuló szeretetnek köszönhetően mégiscsak sikerült „elvegyülnöm” a tömegben és talán egy kicsit életre is kelteni a zászlajukban megjelenő harmónia jelképét.

Az igazság, hogy Botswanát mélyen a szívembe zártam, valahogy sokkal jobban megérintett, mint Dél-Afrika, nyitottabb, nyugodtabb, emberközelibb és nem mellesleg biztonságosabb is, nincs minden ház és lakópark erődítményként különböző védelmi rendszerrel feltunningolva a rossz közbiztonság miatt.

A "szigorúan" őrzött Brit Nagykövetség 

A Parlament épülete

Elsőként itt találtam turista információkat, leírásokat és olyan TÉRKÉPET (!!),ami legalább már a főbb utcaneveket tartalmazta, bár jellemzően az utcán azok nevét soha nem sikerült fellelnem :), sebaj ehhez már Dél-Afrika kellő bemelegítés volt :). Ezúttal készültem nyomtatott Google térképpel a városról, gondoltam, turistákhoz illően nagyon felkészülök. Azonban még így is számtalan azon nem szereplő utcán mentem végig, de kicsire nem adunk a nagy meg már nem számít ;). Az első fejvakargatás után már nem láttam értelmét a további kérdezősködésnek, úgyis meglelem, amit keresek, ha más nem a szívem odavisz, ahova mennem kell, ahogy mindig. 

Egy megfáradt és odakozmált turista :D

Az út előtt megnéztem az időjárás előrejelzést az utazásom idejére, ami végig záporokat és vihart mutatott, de én ebbe nem nyugodhattam bele. Mivel protekcióm van odafent :), jeleztem, hogy napsütést szeretnék. Nem hiába mondják, vigyázz mit kívánsz, mert valóra válik, nos így is lett. Eső sehol, csak szikrázó napsütés, azonban ennek is megvan böjtje. Ugyanis a nap végére belemerülve az élményekbe, kellemesen ropogósra sült a bőröm is, ami már többszöri leégés után zebra mintássá változott, a különböző trikó mintáknak köszönhetően, így már az zebrák közé és laza blazírtsággal mehetek, semmi kirívó különbség :D :D.

Egy ilyen ország után mit is érezhetne az ember, mint hálát. Egy újabb világ tárult fel, egy újabb hely, mely képes elvarázsolni és csendesen belopnia magát a szívekbe és ott maradni az idők végezetéig….:)

Néhány kép, amihez nem kellenek szavak:

Okavango-folyó

Okavango-delta

  

Még látjuk egymást Batswana….