2014. december 22., hétfő

Felhők felett az ég...

Temérdek kérést, kérdést kaptam, hogy mikor folytatódik már a naplóm. Örömmel jelentem, hogy MOST :)!!
Tudom eltelt pár hónap az utolsó bejelentkezésem óta. Ez az időszak rengeteg munkával és egyfajta élet(újra)tervezéssel járt. Ezúttal utazásomat jobban elő kellett készítenem. Hiszen Nigériába nem utazhattam vízum nélkül, aminek persze feltételei vannak. Protekcióm ugye ide sincs, így marad a lehengerlő magabiztosság, kedves mosoly és elszánt, mindent legyőző hit, amivel bevágtattam Budapesten a Nigériai Nagykövetségre. Egy rakatnyi pecsétes, szemet gyönyörködtető papírt vittem magammal :).  Egy hét múlva pedig ott virított az útlevelemben a gyönyörűséges bepecsételt vízum, amit a beadáskor begyűjtöttek tőlem. Mert győztes vagyok :). Jah,erre a Magyar Hatóságoknak minimum 15 nap, vagy 30 szükségeltetik…és az eközben tapasztalt megaláztatásról szót ne is ejtsünk most. Több szót ők itt most nem is érdemelnek… (Pedig tudnék mit mesélni) Lépjünk tovább…

Az utazás napja…

Temérdek munka után, valahogy mégis elérkezett az utazás napja.  Erre felkészülésképpen maradt összesen  2 órám….ez nem túl sok, de ezért is hálás vagyok :). Csak, hogy érezzétek, az indulás napjáig nem jutottam el a pénzváltásig sem, sebaj…maradt rá lehetőség az utazás reggelén is :). 12 körül kellet volna indulni a reptérre, de én 10h-kor jutottam el a bőröndjeimig , de ugye a remény hal meg utoljára… :D Ezzel azért szummázhatjuk, hogy olyan nagyon átgondolt, tudatos, szisztémás pakolásról nem beszélhetünk…ez van, ezzel élünk ami van , én ott leszek, minden más másodlagos :).
Az utolsó egy havi húzós időszak után igazán akkor vettem mély levegőt, amikor belesüppedtem a gép ülésébe és felszálltunk a magasba. Megnyugvással töltött el, hogy ismét mélyen szeretett kontinensem, jelen esetben második hazám felé vettem az irányt. Magam mögött hagyva a karácsonyi vásárlási lázában tobzódó várost és a fél év szabadság nélkül töltött időszak után elindulok egy újabb újjászületés és a családom felé.

Érkezés Kairóba….

Nem először visz az utam Kairón át a világ másik vége felé, de hogy pontos legyek tizedszer.  Eddig azonban „csak” pár óra önfeledt parfüm felhőben eltöltött „órácskát” kellett várakoznom a csatlakozásaimra. Ezúttal azonban több, mint 10 óra volt a várakozási idő…így magam mögött hagytam a terminált és élvezhettem az extra  kiérdemelt szolgáltatást egy szállodában. Ahogy ez nálam lenni szokott, volt benne némi fűszer, hiszen erről szólt az élet is. Meg egyébként is, akkor nem volna nagyon miről írnom :). Sodródtam most is az árral, nem akartam európaiként megoldani a dolgokat, hagytam, hogy a maga útján történjenek. Ez nem azt jelenti, hogy nem tettem egy próbát az érkezésemkor a pult másik oldalán ülő embernél, de mivel láttam, hogy nem egy nyelvet beszélünk minden próbálkozás ellenére, így hagytam a dolgot. A legfontosabbat értette és magához vette az útlevelemet…ha csak bólogat valaki minden kérdésedre (mert így illik) nyugodt lehetsz afelől, hogy keveset, vagy egyáltalán nem ért téged. Ne zavartasd magad, csak haladj az árral…No para… Az égi karmester tudja a dolgát, BÍZZ benne... ennyi a „titok”.

Nálam eddig is minden a helyére került valahogy…az oda vezető utat pedig hagyjuk kialakulni.  Úgy 40 percnyi bólogatás és láblógatás után, szólítottak innentől kezdve nagyjából annyi volt az infó, hogy odavisznek és visszahoznak, többi majd kialakul :). No, nem is kellett több ezek után rám csapták az ajtót és irány a szálloda. Voltam annyira naiv, hogy a dél-afrikai közlekedést erőszakosnak tartottam…nos, hivatalosan jelentem tévedtem…  Sokszor két kezem és két lában kevés volt ahhoz, hogy felvegyem az egyiptomi sofőr ritmusát és a túléléshez nem ártott egy ima sem :). Pláne, amikor érezhetően elhagyja a busz mind a 4 kereke az aszfaltot egy-egy fekvőrendőrön történő fékezés nélküli áthajtás után.  Laza 10 perces utunkat folyamatos reflektorozással és dudálással tettük meg, mintha sürgősségi vér érkezett volna az országba. Ez tényleg hatalmas megtiszteltetés, de azért mégis csak egy életem van :). Ezek a pillantok döbbentenek arra, hogy minden egyes perc az életből ajándék :). Megérkeztünk…Vettem egy újabb mély levegőt. Pillantok alatt Las Vegasban éreztem magam a „Le Passage” szálloda fényeit látván. Gyors mosoly és bejelentkezés irány vacsorázni…

(Azoknak elöljáróban, akik nem ismernének, nagyon szeretek jóízűeket enni, új dolgokat kipróbálni és magam is új ízekkel kísérletezni, így fogok veletek további recepteket is megosztani és ízében megidézni a konyhátokba ezt a varázslatos sokszínűséget, amit utjaim során magamba szívok.)

Le Passage éttereme 
Fogalmam sem volt, hol kezdjem az evést. Gyakorlatilag az összes szószt, krémet kipróbáltam, ami az utamba került a legegyszerűbb mousakától a jó Isten tudja milyen krémekig. Mivel angolul nem volt kiírva, így a sötétben tapogatóztam és mindent az ízlelőbimbóimra hagytam.  Egy fajta rizs, amit bahrainnak hívnak az én besorolásom szerint kapott 2 Michelin-csillagot :), egyszerűen zseniális volt. Akkor eldöntöttem, hogy ilyet én is szeretnék megtanulni készíteni, így nincs is más mint előre. Kihívattam a konyhából a séfet, aki először értetlenül nézett rám. Kértem árulja el a receptet, ahogyan ezt a riszt készíti. Mosolya miatt kapott tőlem még egy csillagot :). Végül ott nem kaptam meg tőle és kuktájától, amit akartam, de kezet fogtam velük és gratuláltam nekik.  Szemmel láthatóan nem értettek minden szót a gyönyörűen összerakott dicshimnuszomból, de nem baj boldogok és elégedettek voltak és ez számít, örömöt vinni mások életébe. Végezetül csak annyit kérdezett, hogy honnan jöttem. Válaszom után szummázta, hogy milyen kedves emberek a magyarok. Hm… Nem tudom érzitek-e, de szereztem nemzetközi szinten pár piros pontot a magyaroknak a sok negatív mellé… :)

Végül tettem egy ártatlan kísérlete az alvásra, de meg is csörrent közben a szállodai telefonos ébresztő, irány vissza a reptérre. Ez a visszaút az előző esti után sétagalopp volt, de hogy már reggel 6-kor ekkora káosz legyen a kairói reptéren, döbbenet. Nahhh, így kell bearanyozni már kora reggel az emberek napját, bár az én örömömet semmi sem ronthatta el. Minden sorból kiemeltek és előre vettek, csak mert megérdemlem ugye :)

Az enyhén zsúfolt reptér
Sikeresen visszagyűjtöttem a reggeli őrület közepén az útlevelemet. Dobtam pár kedves mosolyt és szót a segítségemre sietőknek. Hálát adtam ismét és újra…

Felkelt nap…irány Nigéria !  





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése