Élményutazás Szváziföldre...

Temérdek érdekességet látva, hallva, olvasva döntésre jutottam (illetve egyéb érvek is segítettek ebben), ide el kell menjek, még ha most csak egy szempillantás erejéig is..szóval a csomag bepakolva…indulhat a móka:).

Az ötlet remek, már csak azt az apró 400 km-es hidat kell átívelni, hogy mindezt „hogyan?” is szeretném megvalósítani? Tudjuk jól, kérj és megadatik…röpke 1,5 nap internetes szörfözés (csakhogy érezzétek, ez nem olyan egyértelmű, mint pl. otthon) után felugrasz a székből, mert megmutatták a megoldást, az oda vezető utat…válladat csendesen megveregeted, szép volt és persze köszönet az égi segítőknek...:). Már csak egy cseppet sem lényegtelen részlet hibádzik megvan, hogyan jutok el oda, de aludni is kellene valahol, eltelik újabb röpke 1,5 nap, mert telefonon elérni őket…hmmm…a két soros e-mail válaszhoz pedig tudjuk, hogy idő kell. Ez itt egy nagyon fontos lecke, mondhatnám, hogy a legelső és legfontosabb, az pedig mindenhez végy két vödörnyi türelmet (lehetőleg abból is a nagyobb fajtát:)(!!)), mert nem éppen munkatempójuk a leggyorsabb :). Ezzel teszed magadnak a legnagyobb szívességet, ha nem akarsz 2 nap után megőrülni. A karórát is felesleges magadra aggatni, mert itt az idő egy elég relatív fogalom, mindenki tudja, hogy telik, de senkit sem érdekel. Tényleg rá kell jönnöd, hogy ki kell lépni a régi megszokott mókuskerekedből, ahol állandóan, mindig, mindenen stresszelsz, a szűnni nem akaró megfelelésből és a végeláthatatlan tökéletesség iránti vágyból. Ekkor megláthatod azon oldalát is a világnak ahonnan, eddig saját magadat rekesztetted ki, ami telis-tele van örömmel, ami színesebb, mint az eddig tapasztalt és megfeledkezel arról, hogy mi mindenen izgattad totál feleslegesen magad. Tegyük, hozzá ezt otthon is bármikor megtehetnéd, de itt szívességet tesznek neked, mert megteszik helyetted és kilöknek a rutin életből. Azonban annak a típusú embernek élveznie Afrikát, aki mindig mindent előre megtervez percre pontosan…hmmm…egy elég komoly kihívás :)…de térjünk vissza ehhez az utazáshoz…  :)

Első döbbenet…kedd reggel hajnali 9-kor menetrend szerint és óramű pontossággal (!!) lövelltünk ki Joburg egyik legpatinásabb negyedéből egy luxus mikro busszal. Bár halkan jegyzem meg, furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy az interneten olvasott kommunikáció és valóság között mekkora a rés a szolgáltatást illetően…be kell valljam, elég szűk volt :). Amikor már-már megszokod a semmit sem, bonyolító, nem svájci óra szerint működő életvitelt, meglepődsz, ha ismét az ellenkezőjével találkozol.

Gyors összemelegedés az eddig rajtam kívül egy utas személyével és a jókedvű sofőrünkkel, aki háromszor ismételte meg a nevét, de most sem tudnám megismételni… azonban már szemet hunyunk az ilyen apróságok felett, csak úszunk az árral. Irány a reptér, ahol összegyűjtjük a további 3 utast és irány Szváziföld.

Nekem mindenképpen premier plánban -a sofőr mellől- kellett követnem az eseményeket és az utat, különben ki fog tudósítani :). Már előzetesen adtam információt az utak állapotát illetően, de most újra megteszem, mert nem biztos, hogy olvastad.  A megtett 400 km-es szakaszon kábé annyi kátyút és útfoltot sikerült felfedeznem, mint egy átlagosnak mondható budapesti út 50 méteres szakaszán. ez szerintem kellően illusztrálja az állapotokat :). Szóval Afrika ide, vagy oda van még mit behoznunk :). (Azért valóban nem ez az általános Afrika szerte :)) 

A teljes utazás 6 órát vett igénybe, mert csak 120-al lehetett menni a közúton. Az út egy részét autópályán tettük meg, bár ezt csak 2 óra után sikerült tudatosítanom magamban, amikor láttam az autópálya vége táblát –oké oké, de mikor és hol is kezdődött :)??- majd kifizettük a súlyos 900 Ft-os autópályadíjat a kiléptető kapun.  Az feltűnt, hogy 2x2 sávon hasogatjuk a kilométereket, de ezen kívül számomra semmi erre utaló jel nem volt, áhhh…már megint hasonlítgattam (látod néha még én is beleesek ebbe az alapvető hibába :)), itt ez az autópálya és punktum, jah és a legfontosabb, értékeld, hogy van!!. Egyébként is volt közötte egy elég széles füves sáv…nem, nem az a fű, amire most sokan gondolnak…ejnye :).

A várost elhagyva alkalmam nyílt látni a nyomort is, noha nem testközelből, de a látvány így is elképesztő, mert óriási a kontraszt, megdöbbentően széles társadalmi ollót vonultat fel az első 1 óra.

A pompa és bőség a városközpontban

A "bádog város" a periférián 

Majd elkezd változni a tájkép, ami elsőként az Alföld elterülő síkságára emlékeztet, de a föld vörösen izzó színe gyorsan eloszlatja bennem ezt az érzetet. Feltűnnek az út menti kisgazdaságok, melyeken az egyszerűbbnél is egyszerűbb életvitelre utaló jeleket lelhetünk fel. Az itt élő emberek, ha nem rendelkeznek autóval, hogy a legközelebbi sűrűbben lakott helyre –becézzük városnak- jussanak, akár fél napot is igénybe vehet, amíg egy éppen arra vetődő „taxi” felveszi őket, mert éppen akadt még benne egy kósza üres hely. Érzitek mi a különbség aközött, hogy van lehetőséged eljutni, ahova szeretnél, ha még késéssel is, mint teljesen kiszolgáltatva lenni abban bízva, hogy képes leszel-e egyáltalán aznap eljutni ahova szeretnél??

Az autópálya (most így utólag már könnyű, mert tudom, hogy az volt :)) szélén kellemesen ejtőző forgalomszámláló tehenek tartják ellenőrzésük alatt, az autók között futkosó embereket és a közlekedést. A sofőr érezhetően sokszor engem is figyel, hogy most éppen vajon mi az, aminek ennyire örülök. Azonban a sokszor apróságnak tűnő kedves dolgok csak számomra tűnnek ki és csalnak mosolyt az arcomra, neki észrevétlen marad, hiszen mi sem természetesebb :).   Az út felénél tartva már kezdek feszengeni, azonban ahogy felmerült bennem a gondolat, igencsak aktuális volna már egy egészségügyi kitérőt is tennünk, halk imám extra gyors meghallgatásra talált :). 
Gyors eszmecsere a pár perces frissítő alatt, ismerkedés a többi utassal. Aki rám pillant, azt nem öli meg a bizonytalanság, hogy idevalósi vagyok-e vagy sem, szóval ezt a kört meg is spóroltuk. Azonban amikor kimondom az ország nevét (angolul) ahonnan érkeztem, már tudom, hogy percek kellenek, amíg tisztázzuk az esetleges félreértéseket. (Azok kedvéért, akik nem beszélnek angolul Magyarország= Hungary és létezik egy betű eltéréssel egy másik angol szó hungry= éhes, kiejtésben alig észrevehető a különbség, de a szemekben felgyúló kérdőjelek sokasága segít tájékozódni, hogy azt értette, amit mondtál, vagy sem.)  Amikor másodszor kérdezték meg, hogy akkor most honnan is jöttem, akkor már levágtam nekik egy extra kanyart, Európából :). Eldöntöttem legközelebb Pannóniát fogok mondani :).

Utunk folytatása már a vadregényes közutakon folytatódott.  A táj magával ragadó szépsége nyugalommal töltött meg.  Egybefüggő legelők és kukoricatáblák végeláthatatlan sora, amíg érezhetően nem kezdtünk el felfelé kapaszkodni a Highveld magas fennsík vonulatához. Elképesztően varázslatos hegyvonulatok. A tájba ékelődött fafeldolgozó (talán az egyetlen munkahely a környéken, a mezőgazdasági földmunkákon kívül) és egy-egy településnek tűnő hely szakítja meg merengésemet.


Azok látképe percek töredéke alatt visszarepít az időben jó pár évtizedet, semmivel sem hasonlítható össze. A kerítésen hosszú métereken keresztül szárad a teljes család összes frissen mosott ruhája. A házak elvétve épültek téglából, a mobilszolgáltató árusító helye (mert annak mindenképpen lennie kell) is egy építkezési konténerben lel otthonra.  Látszólag itt nem is olyan kevesen élnek, hogy mire van lehetőségük, nem tudom, csak sejtem… de hogy az élő emberi kapcsolatok fontossága még a helyén van, az bizonyos.

Vidéki vályogházak

  
Közeledve a határhoz egyre meredekebbek a hegyek, egyre több és több a vályog viskó, ahol nem csupán pásztorok élnek!! Majd hosszú sorban állás és várakozás után sikerült határt lépni. Folytattuk utunkat egészen Mbabane-ig, ahol a szállást is foglaltam. 

Vidéki vályogház 

A végállomáson tettem egy kísérletet arra, hogy térképet kérjek, turista mivoltomra tekintettel. Hát nem jutottam előrébb, térkép helyet kaptam egy szép színes katalógust… Kedvesen megköszöntem ezt is és sarkon fordultam :). Perceket álltam a hegyeket bámulva és az onnan lefelé húzódó felhőket, amik annak jelét mutatták, jó lesz igyekezni.

A vásárlás örök élmény az útszéli boltokban

Közeledünk Mbabane-ba 

A tömegközlekedés minden előnyét és hátrányát élvezve, a központhoz közeli szobát foglaltam egyszerűsítve a helyzetemet….hahaha...gondoltam én nagy naivan :). A hivatalos információ az volt:  5 percre a városközponttól. Nekem röpke 2 óra túrázásomba került rálelni, és akkor ennyit a kommunikációról :). Volt két nem használható telefon a kezemben, egy szép színes katalógusom és egy lefotózott internetes térképem, rossz utcanevekkel és ezek mind a tájékozódás célját segítve voltak nálam. Érdekes helyzet ez ismét…sebaj…aggodalomra semmi ok :).

Először a megérzésemre hagyatkozva indultam el, (ami tegyük hozzá jó irányba vitt) de aztán megkérdeztem valakit…nem kellett volna…az ellenkező irányba küldött…majd amikor magamtól végre a jó kereszteződésbe érve csak az utca nevét akartam tudni, kaptam egy jó tanácsot…zsebre raktam, és ismét az ellenkező irányba vettem az utamat. Az utcanév táblák, amit nagyon ritkán sikerült felfedezni, sokat nem segítenek neked, ha a helyiek teljesen másképp írják le, mint  a nálad lévő térképen (azért ez sem mindenhol általános, csak ott ahol te vagy :D :)). Ismét visszafordultam, mert az érzés, hogy nagyon rossz irányba haladok, egyre erősebb volt, ez rövidesen megerősítést is nyert. Visszafordultam, ekkor már 1,5 órája róttam az erős hegymenetes utcákat (ami nem is lett volna gond, ha ezt az ehhez megfelelő viseletben tettem volna meg!), élvezve a szép tájat és a már kifakadt vízhólyagot a lábamon. 
Újból a helyes kereszteződésben állva megszólított az előző alkalommal készségesen segítő fiatalember, aki ismét lehetőséget kapott az Univerzumtól, hogy ezúttal valóban segítségemre legyen :). Végül a helyes útra terelt és elkísért az utca bejáratáig, innen már egyenes volt az út a szállásig... Nagyon hálás voltam neki, mert öltönyben velem együtt ment neki a hegynek, ezzel biztos lehessen abban, hogy megtalálom a keresett utcát :). Az hogy nem volt meleg víz már nem is számított, hálás voltam…sikeresen megérkeztem…. áldásképpen a felhők megszülték az esőt és mindent ellepett a ködtakaró...

Mi volt nekem ebből ismét a tanulság?? Adrienn….hallgass MINDIG a saját megérzéseidre, azok úgyis elvisznek, oda ahová el kell jutnod, minden egyéb másra ott vannak a „jóakaróid” :)!!!